Kenshi247: Nito-ryu kendó – rövid áttekintés


Írta George McCall kenshi247.net
Az Eredeti cikk megtekinthető ezen a linken.

2016-kyoto1A nito-ryu kendó megtárgyalásától az utóbbi évek során tudatosan távol tartottam magamat, azonban a leghíresebb nito-ryu mester, Toda Tadao hanshi decemberi halála miatt úgy gondolom, hogy itt az idő legalábbis röviden feleleveníteni a témát és megosztani néhány ezzel kapcsolatos képet. Komolyabb beszélgetésre azonban csak egy pubban kínálkozna mód.

Elsőnek íme egy rendkívül népszerű fotó Toda sensei-ről, melyet decemberben töltöttem fel a Facebookra. Ezt a képet 2009 Május 5-én készítettem.

2009-toda-sensei

Most pedig szeretnék egy rövid áttekintővel szolgálni a nito-ryu kendó hátteréről és kultúrájáról történelmi nézőpontból szemlélve, majd személyes gondolataimmal zárom a cikket.

2007-niten

  1. Nito-ryu a shinai kendó korszaka előtt

Számos valódi koryu iskola tananyagában megtalálható a két kard együttes használata. Ezek közül a legnyilvánvalóbb természetesen a Niten-Ichi Ryu (Két Ég Egysége), mely stílus állítólag Japán leginkább túldramatizált kardvívójától, Miyamoto Musashitól ered. Azonban más iskolák repertoárjában is megtalálható a két kard szimultán használata, ilyenek a Yagyu Shinkage-ryu, Shingyoto-ryu és a Katori Shinto-ryu. Fontos megjegyezni, hogy a két kardos katák, habár léteztek, az iskolák katáinak csak nagyon kis részét alkották.

shiai

  1. Nito-ryu a kialakulóban lévő shinai kendóban

A ma használatos shinai és bógu prototípusait hosszú idők alatt fejlesztették ki kezdve a 18. század közepétől egészen a 20. század legelejéig, mire elnyerték végső alakjukat. A két legkiemeltebb iskola ebben az időben a Jikishinkage-ryu és a Hokushin Itto-Ryu voltak, melyek egyáltalán nem tartalmaztak két kardos elemeket. Persze feltételezhetjük, hogy egyesek valószínűleg kézbe vettek egyszerre két kardot és kipróbálták azok együttes használatát, hiszen ez elég érdekes dolognak tűnik.

gekikenkai1

Gekken kógjó

  1. Gekken kogyo

Valószínűleg a 19. század közepére, annak is inkább a végére datálható a nito újbóli megjelenése a színen, amikor is divatba jöttek a rövid életű, fizetős Gekken-kogyo bemutatók. Ezek a show műsorok számos fegyveres bemutatót és női szereplőket is tartalmaztak.

A shinai kendó az új tokiói rendőrség (Keishicho) által testnevelési tárgyként való bevezetését követően – mivel a Gekken-kogyo valóban képzett képviselői munkára leltek a rendőrségen –  a Gekken-kogyo hamarosan elenyészett.

takanonaito2

  1. A kendó korai egységesítése

A kendó korai egységesítése két központ köré rendeződött: a Dai Nippon Butokukai (az eredeti edzőterme, a Bujutsu Kyoin Yoseijo-ból lett a Budo Senmon Gakko, vagy röviden „Busen”) és a Tokyo Koto Shihan Gakko („Koshi”). A két legbefolyásosabb tanár Naito Takaharu és Takano Sasaburo voltak. S mivel a két mestere egyike sem gyakorolta, tanított, sőt egyáltalán szóba se hozta a nito-ryu kendót, ez természetes hatással volt a tanítványaikra és mind azokra a szervezetekre, melyek innen eredtek.

A Muto-ryu-ba (Jamaoka Tesshu iskolája) tartozó kardvívó Nishikubo Hiromichi lett a Busen nagymestere 1919-ben. Budós körökben gyakran emlegetik őt, mint az embert, aki kikényszerítette a „jutsu” „dó”-ra való átnevezését, azonban volt még egy fontos hatása is a Busen-re: jelesül, hogy gyűlölte az egykezes shinai technikákat, mondván, hogy ezek „nem realisztikusak” és „gyengék”. Naito véleménye majdnem szakasztott ugyanez volt (bár Naito kedvenc tanítványa, aki a Busen-ben is tanított, Miyazaki Mosaburo éppen rendkívül erős egy kezes technikájáról híresült el.) Miután Naito megbetegedett és elhunyt, Ogawa Kinnosuke (akire Nishikubo kifejezetten büszke volt) lett a Busen nagymestere egészen a második világháború közepéig. Ebben a környezetben könnyen látható, hogy a Busen-ből miért nem kerültek ki jodanos, még kevésbé nitos gyakorlók.

Emellett azonban fontos megjegyezni, hogy a Butokukai legidősebb és legkorábbi tagjai közül Mihashi Kanichiro híres nito-ryu mester volt. Momi Junzo tanítványaként egyike volt azoknak a képzett előadóknak, akik professzionális kendó tanároknak szerződtek a Gekken Kogyo-ból a tokiói rendőrséghez. 1899-ben a Butokukai kendó tanára lett (a Yoseijo még ebben az időben nem működött) és a világon elősőként megkapta a „hanshi” címet 1903-ban. Egy másik híres nito-ryus vívó, Okumura Torakichi (a szintén nito-ryu mester Okumura Sakonata fia) Mihashi oktatásában részesült 1900-tól 1909-ben bekövetkezett haláláig. Trakichi egyszerre volt örököse apja „Okamura nito-ryu” és Mihashi „Musahsi-ryu” stílusának. Mindkét stílus (csaknem kizárólag shinai-al való gyakorlás) új találmányok voltak, melyek inkább frissebb tapasztalatokon alapultak, mintsem a régmúlt tanításain.

A Toyko Koto Shihan Gakko-ban, ahol Takano a kendó tananyag részeként kötelezővé tette ugyan a jodan gyakorlást is, a nito szinte teljesen elfelejtődött.

1934-tenran-111

  1. Megjelenik a Nito-ryu kendó: Taisho-kor közepe, Showa kor eleje

A verseny kendó, mint olyan az 1920-as évekig egyáltalán nem létezett, de még akkor is csak ritkaság számba ment. A kendó az iskolákban sokáig csak választható tantárgy volt és csak ebben az időben kezdett népszerűségre szert tenni az egyetemeken. Fiatalon a diákok természetesen élvezték a versenyzéssel járó izgalmakat. Az idősebb, sokat megélt sensei-ek természetesen nem néztek jó szemmel a shiai-ra. A Busen iskola nem szervezett verseny gyakorlást, sem pedig nem vett részt aktívan versenyeken egészen Naito 1929-ben bekövetkezett haláláig (addig pedig a diákok többször szerveztek titkos verseny gyakorlást a mester hallótávolságán kívül!). A versenyek ez idő tájt alapvetően az egyetemisták köreiből szerveződtek. Ez az a pont, ahol először találkozhatunk újra a nito-val.

A második világháborút megelőző kendó versenyek nagy többsége csapatverseny volt az úgynevezett „kachinuki” stílusban, ami azt jelentette, hogyha nyertél, akkor folytattad a küzdelmet a másik csapat egy következő vívója ellen. Ennek a fajta versenynek különlegessége, hogy döntetlen esetén mindkét versenyző kiszállt a küzdelemből és átadta helyét a csapatából soron következő versenyzőnek. Ez volt az a pont, ahol a nito-ryu hasznossá válhatott: ugyanis ha az ellenfélnek egy nagyon erős vívója következett, beállíthattak ellene egy nito-s, aki döntetlenre kényszeríthette az ellenfelet és ezáltal kiejthette (nito-val viszonylag könnyebb ezt elérni, hiszen természeténél fogva nagyobb a lehetőség a védekezésre). Az akkori kendó történetekből egyértelműen kiderül, hogy ez egy bevált és előszeretettel használt stratégia volt, ami annyira jól működött, hogy egyes egyetemi bajnokságok egyszerűen betiltották a két shinai használatát.

De honnan jöttek ez a nito-ryu vívók? Kitől tanultak? Azt hiszem mindkét kérdésre volna okos tippem, de először is azt javaslom, hogy olvassátok el újra a Fujimoto Kaoru-ról szóló régebbi Kenshi247 cikket.

Azt gondolom, hogy elég nyilvánvaló, hogy ebben az időben a nito-ryu gyakorlók nagy többsége, Fujimotóhoz hasonlóan a fiatal egyetemi kendósok közül került ki (a professzionális vívók mellett) és (csodák csodája!) autodidakta módon tanulták a nito-t. Lényegében kívülállók voltak, a szakmai kendós körökben a nito-ryu alapvetően nem létezett.

A két nito-ryu kenshi, Fujimoto és Kayaba Teruo sikerei az 1934-es és 1940-es Tanran-jiai-on azt sugallták, hogy a nito-ryu kendó talán valójában népszerűbb volt annál, mint amilyennek gondolták. Habár kétségtelen, hogy Fujimoto sikere az 1934-es császár előtti versenyen sokakat inspirálhatott, számos 30-as évekbeli forrás alapján megállapítható, hogy a nito-ryu – a fent említett egyetemi kachinuki versenyek való használatától eltekintve – csak egy utógondolat volt. A komoly kendósok nem foglalkoztak vele. És amint Japán a 30-as években belépett a háborúba, a kendót magát is erővel megváltoztatták, hogy „realisztikusabbá” váljon. Ebbe pedig nem fért bele két kard szimultán forgatása.

2010-ob

A háború után

Azt követően, hogy a kendót a II. világháborút követően újraszervezték, a frissen megalakult Össz-Japán Kendó Szövetség úgy döntött, hogy teljesen betiltja a nito-ryu kendót a középiskolai és egyetemi versenyeken (a shinai kyoginak sem volt része). Ez a tilalom egészen 1991-ig érvényben maradt és ahhoz vezetett, hogy a nito-ryu kendó majdnem teljesen eltűnt Japánból. Természetesen különc felnőttek folytatták a gyakorlást ez idő alatt és egy maroknyi magasan képzett nito gyakorló is részt vett az Össz Japán Bajnokságokon. Ezek az emberek azonban, ahogy az elképzelhető, nagy többségükben saját magukat tanították.

2012-kyoto

A mostani állapot: egy mini reneszánsz?

Az utóbbi években azt tapasztalom, hogy a nito-ryu kendó népszerűsége rohamosan növekszik. Ez a növekedés inkább Japánon kívül tapasztalható, mintsem belül, de kétségtelenül jóval több nito-ryu gyakorlóval találkozni itt is, mint abban az időben, amikor először jöttem Japánba.

  1. Musashi-kai: a kendó történetében először van egy olyan csoport, ami valóban gyakorolja és ami még fontosabb, rendszerszemlélettel tanítja a nito-ryu kendót. Ez a csoport a 2000-es évek elején tett szert először népszerűségre, mint egy félig fizetős online dojo, kielégítendő egyes szórványos kendósok szükségleteit, azonban azóta egy jóval nagyobb szervezetté fejlődött, melynek számos nemzetközi csoport is részét képezi, akik külföldi eseményeket is szerveznek.
  2. Rivalda fényben: 2007-ben 40 év óta első alkalommal, egy nito-ryu gyakorló, Yamana Nobuyuki Tokushimából, részt vette az Össz Japán Kendó Bajnokságon. Ez pedig rengeteg (pozitív) vitát és beszélgetést generált Japánban a nito-ryu-val kapcsolatban. Egyszersmind fontos szerepet játszik a fiatalabb, feltörekvő nito-ryu gyakorlók ösztönzésében, mint egy megfelelő minta. Ez pedig nem kis dolog.
  3. Egyetemi szint: az egyetemi versenyeken való nito használat tiltásának feloldása megkönnyítette a diákok számára a stílus gyakorlását, azonban egyelőre kevesen érdeklődnek iránta. A fenti 1 és 2 pontok alapján azonban mindenképpen nagyobb érdeklődés mutatkozik a nito iránt ma, mint régebben és folyamatosan lehet látni már nito -ryu kendósokat egyetemi bajnokságokon is. Talán a jövő fő nito-ryu mesterei, a Musahsi-kai mestereinek segítségével a mostani generációból fog kikerülni.
  4. Az Össze Japán Kendó Szövetség tankönyve: ha valamit igazán hivatalossá akarunk tenni, akkor egy tankönyv a legjobb módszere erre. Ezért publikálta a ZNKR a nemrégiben megjelent könyvét. Ez habár nem tekint el teljességgel a nito megbélyegzésétől, azért már tapasztalható benne valamiféle halvány elfogadás a stílussal kapcsolatban.
  5. Külföldi (nem-japán) érdeklődés: Ezt a pontot a végére hagytam, viszont valószínűleg ez a legérdekesebb része a kérdésnek. Ezt természetesen szeretném a későbbiek során mélyebben megvizsgálni… addig is szívesen beszélgetek róla egy sör mellett!

Végezetül

Kérlek ne feledjétek, hogy ez a cikk nem egy részletes útmutatás, hanem tényleg csak inkább egy rövid kis bepillantás a nito-ryu-ba, annak történetébe és egy igazán rövid összefoglaló a jelenlegi népszerűségéről, az én szemszögömből. Én nem vagyok elég képzett a technikai elemeinek tárgyalására, de a történetét azt hiszem elég egyszerűen sikerült áttekintenem.

Összefoglalás

  • A 20-as, 30-as évek egyetemi bajokságaitól eltekintve a nito-ryu kendó kifejezetten csak a perifériákon létezett egészen a legutóbbi időkig. Mondhatjuk, hogy ez ma is még mindig egy nagyon ritka, szórványos tevékenység, de tagadhatatlan, hogy az utóbbi 10 évben a népszerűsége folyamatosan nő.
  • A Musashi-kai csoport nemrégiben bekövetkezett elterjedése előtt a nito-ryu kendósok csak kevesen és egymástól messze léteztek és csaknem minden esetben saját magukat képezték.

És még egy utolsó gondolat: a cikk legelején azt írtam, hogy „a nito-ryu kendó megtárgyalásától az utóbbi évek során tudatosan távol tartottam magamat”.  Ennek az oka pedig nem az érdeklődés hiánya, hanem mert panaszkodásra számítottam olyan nito-ryu gyakorlók részéről, akik nem fogadnák el az elemzésemet.

Tény azonban, hogy történelmi nézőpontból szemlélve a dolog eléggé egyértelmű, ahogyan az a fentiek alapján is látszik.

Én személy szerint örülök, hogy a nito-ryu kendó szervezettebbé válik és kevésbé véletlenszerű, ahogyan korábban volt. Ez is hozzátesz egy kis érdekességet a keverékhez és én is boldogan vívok nito-ryu gyakorló barátaimmal, hiszen ez is segíti a személyes shugyo-mat.

Magyarra fordította Vachter Ákos

Itt még azt szeretném hozzáfűzni George kiváló áttekintőjéhez, hogy idén tavasszal Toda sensei után másodikként a világon egy újabb mester vizsgázott sikeresen 8.dan-ra két karddal: Fujii Ryoichi sensei.

–> https://www.youtube.com/watch?v=Kx76LqsM1pE

Advertisements

Shimano Ryoichi: Kendó titkaim


kyoto2012

Bevezető

A klasszikus japán kardvívó iskolák (Koryu) mindegyikének megvoltak a maguk titkos tanításai, melyek az iskola alapítójától származtak és szájhagyomány útján adták tovább őket. Ezek a tanok mindig a mesterről annak legidősebb fiára szálltak. Sok ezek közül azonban mára nyilvánosságra került. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy manapság már nem kell életre-halálra menő kardpárbajokat vívnunk egymással, és ebből következik, hogy az ok, ami szükségessé tette a titkok megőrzését, megszűnt. Valamint a nyilvánosságra hozatalt segítette elő az attól való félelem is, hogy a tanok megfelelő örökösök hiányában egyszerűen elveszhetnek. A titkok nemcsak értékes tanítások, hanem fontos kulturális örökséget is jelentenek. Ilyen körülmények között számos iskola arra az elhatározásra jutott, hogy inkább nyilvánosságra hozzák rejtett tanításaikat, ezáltal szolgálva azok fennmaradását a japán kultúra részeként. Continue reading

Nakakura Kiyoshi hanshi, 9.dan


ed0fbf3512edf986b01bacca6d2027e0Nakakura Kiyoshi kendō, iaidō hanshi 9. dan
(1910. szeptember 24. – 2000. február 9.)

Nakakura Kiyoshi sensei kisgyermekként kezdett kendót tanulni, majd 17 éves korában belépett a Daidokan dojoba azzal a céllal, hogy hivatásos kendós váljék belőle. Nagyon hamar Nakayama Hakudo legjobb tanítványainak egyik lett, amikor 1930-ban, 19 évesen a Daidokan-ból tovább lépve beiratkozott a híres Yushinkan Dojo-ba, ahol csatlakozott Haga Junichi-hez és Nakajima Gorozo-hoz. Hármójukat csak úgy emlegették, hogy samba garasu, vagyis a “három varjú” (nagyjából olyan, mint “a három muskétás”) az 1920-as és 30-as években elért kendós sikereik miatt.

Ueshiba Morihei 1932-ben örökbe fogadta és megtette örökösévé, majd miután elvette feleségül az alapító lányát, Matsuko-t, felvette a Ueshiba Morihiro nevet. A pár öt év házasság után elvált, Nakakura pedig otthagyta az Ueshiba dojo-t és visszatért a kendóhoz. Számos versenyen vett részt és élete során rendkívüli sikereket ért el a kendóban és az iaidóban egyaránt, melyek kitartottak egészen hetvenes éveiig.
Nakakura sensei 9.dan hanshi fokozat birtokosa volt mind kendóban, mind iaidóban, és korának egyik legnagyobb kardvívója volt Japánban. Egészen haláláig aktív volt a Hitotsubashi Egyetem shihanja-ként.
Hússzoros bajnokként hatvan verseny során egyetlen meccset sem vesztett el. (Az újságok elnevezték a Touzai-Taiko Taikai (Kelet-Nyugat Bajnokság) ONI-jának, vagyis démonának.)

dvd-nakakura-kiyoshi-kendo

Nakakura Kiyoshi – Oni no Kenshi DVD

Ez amiatt is rendkívüli, mert a II. világháború alatt olyan súlyos sérülést szenvedett a bal lábán, hogy bal lábát előre helyezve újra kellett tanulnia kendózni. Erőteljes, domináns jodan stílusát egy idő után versenyek során nem is alkalmazta, mert nem tartott fair-nek az ellenfelével szemben.

Nakakura sensei tanára és egyben barátja is volt Yoshimoto (Don) Trent senseinek, aki elmesélte Nakakura sensei utolsó napjait a kórházban. Amikor két nappal a halála előtt meglátogatta, a nagy mestert a kórház tetején találta, amint egy vascsővel suburizott, erőteljes kiai-t hallatva. Így ment át ebből a világból egy másikba, kardforgatóként az utolsó leheletéig.

Amikor azt kérdezték Trent sensei-től, hogy mitől volt Nakakura igazán nagy ember, ő azt felelte, hogy Nakakura sensei soha életében nem mondott senkiről semmi rosszat, és akármikor szükség volt rá, vagy lehetősége volt segíteni a budo-ban, ő ott volt.

Forrás: http://aishinkai.com/Heroes.html

Interjú Nakakura Kiyoshi hanshival 

(megjelent a Kendo Tokuhon függelékében, 2012. Shirokuma)

A következő szöveg egy kétrészes interjú első részéből való, melyet 1987. október 15-én készített Nakakura Kiyoshi senseijel Hideo Yamanaka (山中秀夫), a Nihon Shuppan Hoso Kikaku Társaság elnöke. Az interjú 1988. szeptemberében az Aiki News 78. számában jelent meg.

“Ha azt gondolod valamiről, hogy nem vagy rá képes, nem is leszel. De ha elhatározod, hogy mindent beleadsz, hogy elérj valamit, sikerülni fog.” A régi stílusú, háború előtti kendō edzések műve, Nakayama Hakudō mester legjobb tanítványa és egykor Ueshiba Morihei fogadott fia, a hetvennyolc éves Nakakura Kiyoshi sensei egyike Japán legnagyobb kardforgatóinak.

Continue reading

Lives of Master Swordsmen: A Katana


Eleven szépség és borotvaéles penge

Több mint egy évszázad telt el azóta, hogy a Meiji restauráció (1868-1912) során betiltották a katana viselését Japánban. Manapság igazi katanára csak múzeumokban és műkedvelők gyűjteményeiben bukkanhatunk, akik nagyra becsülik e műtárgyakat és felismerik azt az eleven szépséget, amit az enyhén ívelt penge formája és tökéletesen csiszolt felszíne hordoz magában.

A japán lakosság legnagyobb része talán soha sem érintett meg s talán még csak nem is látott igazi katanát. Mindamellett minden japánban él róla valamilyen kép, melynek helyességéhez szemükben kétség sem férhet. Ezért a kialakult képért leginkább a szamuráj filmek a felelősek. Ahogyan a nyugati western filmekben a legfontosabb szerep a híres hatlövetűé, úgy a szamuráj filmekben a katanáé. Az itt használt kardok kétségtelenül csak kellékfegyverek, hiszen senki sem lenne képes olyan könnyedén forgatni egy igazi, kovácsolt darabot.

A katana jó példa a Japán és Kínai kultúra közti hasonlóságokra is. A japán kardkovácsok a kései Heian-korszak (794-1191) során sajátították el a kardkészítés fortélyait a kínai módszer alapján, majd létrehozták a formájában és minőségében egyedi, ívelt két-kezes kardot. A modern kutatók is meglepetten tapasztalták, miután részletes vizsgálatnak vetettek alá néhány igazán régi katanát, hogy azok nagyon különleges, magas szintű technikával készültek. A katana egyedülálló alkotás s messze kimagaslik a földön valaha készített kardok sorából.

A kovácsmunka előkészületei

Manapság a katanára mindössze csak, mint műalkotásra tekintenek. Azonban egészen az Edo korszakig a kard volt az a fegyver, amely a szamuráj életét megvédelmezhette, ha veszélybe került. Éppenséggel az a tény, hogy a harcos élete vagy halála a kardjától függött, tette a kovácsolás folyamatát egy komoly, erős mentális előkészületet igénylő munkává. Yamauchi Sukemasá-tól, a híres 13.sz-i kardkovácstól származnak a következő sorok ezen előkészületekről:

 Téves lenne azt hinni, hogy a katana egyetlen haszna csupán a vágásokban rejlik. Az igazi kard megszentelt lánggal teli, hogy eleméssze a lélek minden szennyét s elsöpörjön minden ártó szándékot és akadályt, s mindemellett támasza legyen az állam helyes kormányzásának.

Ezét a kovács a felkészülés során úgy tekint magára, mint istenségre, vagy akár mint magára a világmindenségre. S miként  a Tűz Istene, a mester is figyelmét minden irányba kiterjeszti, hogy elérje az elme formátlan, kristálytiszta állapotát.

A régi időkben a kard-kovácsok a munka elkezdése előtt mintegy három hónapon keresztül nem ehettek húst és nem érintkezhettek nővel, ugyanis ezeket tisztátalannak tartották. A mai „modern” korban a előkészület részeként a mester megtisztítja lelkét, imádkozik Buddhához és az istenekhez, hogy képes legyen elkészíteni e csodálatos, remekbe szabott alkotást. Általában szokás még, hogy egy megszentelt szalma füzért is kiakasztanak a kemence fölé, vagy egy szintén megszentelt botot lengetnek a műhelyben a hely tisztaságának és különlegesen fontos voltának jeleként.

  A kardkovácsok megtisztító rituáléi nagyban hasonlítanak a sumo versenyzőknek az összecsapás előtt elvégzett szertartásaihoz. A birkózók hasonlóképpen eltöltenek némi időt a mentális felkészüléssel: a küzdőtéren ismételten sót szórnak szét, majd többszöri meghajlással tisztelegnek a hely szelleme előtt. A kovács hasonlóképpen tesz, azonban ő a kovácsolás hosszú-hosszú, rengeteg koncentrációt igényelő folyamatára készül fel, amely viszont csak az elme megtisztításával érhető el.

   Úgy tartják, ha az előkészítő rítusokat nem megfelelően végzik, a kard elgörbülhet, vagy akár el is törhet. Régebben azt tartották, hogy ha a katana egy olyan kovács kezei közül került ki, aki nem volt eléggé felkészülve lélekben, akkor a megidézett természetfeletti erők megbabonázták a kard tulajdonosát, s arra késztették, hogy az válogatás nélkül öljön. Mindazonáltal ma is úgy gondolják, hogy a megtisztított elme elengedhetetlen fontosságú egy kiváló kard készítéséhez.

A kovácsolás folyamata

A penge csodálatos, jeges kék csillogása elbűvöli a rápillantó szemet és talán épp ez az, ami a katanát a művészi alkotások sorba emeli. Az a tökély, amit mint fegyver és az a szépség, amit mint műremek képvisel, a japán kovácsok különleges szakértelmének köszönhető, akik folyamatosan óvták és fejlesztették technikájukat a kezdeti időktől fogva. E kard készítésének folyamata egyedülálló a világon. Most nézzük egy kicsit részletesebben.

Alapanyagként különböző lágyságú vasakat és acélt használtak, amelyet a szinte mindenhol megtalálható vasércből állítottak elő.

Mint fegyvernek, a kardnak elsősorban keménynek és ellenállónak kellett lennie. Ezért a kovácsok különleges módon, négy féle keménységű fémből készítették el a pengét.

A kard jelentősége

Ahogyan azt már korábban említettük, a katana a kései Heian korszak során jelent meg először s lett a lovasság legfontosabb fegyvere. E pedig egy időben történt a szamurájok osztályának felemelkedésével. Akkoriban a Hogen- és Heiji felkelések idején a harcosokban erős vágy élt a harctéri dicsőségre, hogy így növelhessék a birtokaikat és a jövedelmüket. Leginkább a karddal, szemtől-szemben vívott küzdelmet részesítették előnyben. Így egyre nőtt az igény az egyre jobb minőségű, élesebb, erősebb kardokra, s egyúttal a kovácsok szerepe helyzete is erősödött. A Kamakura korszakban rengeteg katana készült a vég nélküli háborúk során. A szamurájok mellett a parasztok és harcos szerzetesek is előszeretettel használták az új kardot, azonban a lakosság kezében felhalmozódott fegyverek jelentősen megkönnyítették az esetleges lázadások kitörését. Echizen tartomány például a 15. sz. közepétől, mintegy száz éven át az Ikko szektába tartozó buddhista papok uralma alatt ált. Ez a folyamat végül a 16. sz. közepén bekövetkezett katana-garihoz vezetett, mely során Shibata Katsuie nagyúr megtiltotta a parasztoknak és szerzeteseknek a kard viselését és használatát. Később Toyotomi Hideyoshi a szamurájokon kívül senkinek sem engedélyezte a katana viselését, így gátolva a rendszer elleni felkeléseket.

Ekkortájt terjedt el a kard egy másik, nem kifejezetten harci alkalmazása: a főurak katanát ajándékoztak a harctéren elért sikerek fejében, vagy akár ünnepi alkalmakon. Ez a fajta szerep jelentősen növelte értékét és népszerűségét.

Ez természetesen hatással volt a kovácsok munkájára is. A békés Edo korszak során (1603-1867) egyre díszesebb, különleges szépségű alkotások készültek. A markolatot gyakran cápabőrrel burkolták és selyemmel tekerték körül, a markolatvédő (tsuba) készítésénél előszeretettel alkalmaztak arany- és ezüstdíszítést. A katana a gazdagság és hatalom jelképévé vált.

A szamuráj lelke

     A Tokugawa korszak során Japánban beköszöntött a béke, s a katana puszta fegyverből a szamurájok lelkének és társadalomban betöltött szerepének jelképévé vált. Nitobe Inazo, a híres entellectuel lánya, mutat rá a következő sorokban a szamuráj és a katana közötti eltéphetetlen lelki kapcsolatra apja, Bushido: Japán lelke c. könyvének előszavában:

     Apám 1862-ben született Morioka városban, észak-keleten. Akkoriban még a feudalizmus volt a rend alapja. Ötéves korában  öltöztették először  hakamába a gyermekkorba lépés jeleként. Azon a napon egy go táblára állították a terem közepén és övébe tűzték – először életében – az első kardját. A go tábla egy csatateret jelképezett. Azt mondta nekem, hogy amikor először érezte a katanát az oldalán, egy különös, ünnepélyes érzés kerítette hatalmába és ezt gondolta:

“Ez egy igazi katana. Egy kard, mely képes embert ölni. Mostantól fogva szamuráj vagyok én is. Szamuráj, aki felesküdött a kardjára és urára. Bátornak és illedelmesnek kell lennie. S mindenek felett erősen kell szomjazza az igazságot.”

 Azonban mikor hét éves lett, kezdetét vette a Meiji restauráció, kardját elvették, mert már nem volt rá szükség. Ettől kezdve gyakran érezte, hogy valami hiányzik az oldaláról; magányosnak érezte magát.

Mától fogva – gondolta – egy kis rosszaság és hanyag viselkedés is megengedett. Később úgy emlékezett vissza erre, mint veszélyes időkre, amikor az emberek – úgy látszott -elvesztettek valamit – legbelül. 

Az idézett szövegből erősen kitűnik, hogy ez az egyedi szemléletmód és a kard elsődleges szerepe már a korai gyermekkortól fogva a szamuráj lelkébe vésődött. A kard őrködött szelleme felett s vezette az úton, hogy erényes, igaz emberré váljék. A szamuráj kardját énje részének tekintette s mindig az oldalán tartotta. Éjjelente pedig párnája alatt őrizte. A katana a szamuráj igazi lelke.

1868-ban a Restauráció felszámolta a szamurájok, parasztok, kézművesek és kereskedők osztályát. Nem sokkal ezután 1876-ban megtiltották a civil lakosságnak a kard viselését.

Manapság a katana készítése és a vele folytatott kereskedelem legális tevékenységnek számít, s mintegy 2500 kovács gyakorolja még a kardkészítés művészetét.

„A mesterműveket soha sem a véletlen hozza létre”- jegyezte meg egyszer Miyairi Shohei, a neves mester – „a hosszú gyakorlás elengedhetetlen.”

A szöveg Sugawara Makoto: Lives of Master Swordsmen c. könyvének függelékéből származik. Magyarul pár éve jelent meg Japán kardvívómesterei címmel a Szenzár Kiadónál.

Ez a cikk nem a Japán kardvívómesterei c. könyvből származik. Sugawara Makoto: Lives of Master Swordsmen c. könyvéből fordította Vachter Ákos

Imafuji Masahiro: Igazi kendó


Tudod milyen az igazi kendó? Bár mind ismerjük a Nemzetközi Kendo Szövetség által közreadott “A Kendo Eszméjé”-t, mégis azt kérdezem, valóban tudjuk-e, milyen az igazi kendó? Ahány kendó mester, annyi féle elgondolás van a kendóról, s bár a megfogalmazásuk eltér, alapvetően mindannyian ugyanazt mondják.
Különbözően vélekednek a shiai-t, vagyis a mérkőzéseket illetően is. Egyesek szerint a versenyen mindenképpen győzni kell, mások pedig úgy gondolják, hogy a kendó nem a versenyzésről szól.
Bármit mondanak is, pontosan tudják, milyen kendót kell gyakorolniuk és hogy ennek folyamata lényegesebb, mint az eredmény. De inkább máshogyan kellene mondanom. A folyamatnak és az eredmények is jó célt kell szolgálnia. Ha ez a kettő együtt teljesül a kendónkban, senki sem fogja kritizálni azt.
Most pedig szeretném megosztani, amit a néhai Tsurumaru sensei* mondott nekem, amikor fiatal voltam.

Mi a jobb, Tsuyoi vagy Umai?

A néhai Tsurumari sensei sem volt más, mint a többi mester. Miközben tanított, nagyon ritkán beszélt. Nem mondta, mit csinálunk jól vagy rosszul. Csak azt mondta meg, mit tegyünk és ha jól csináltuk, nem szólt semmit, egyszerűen csak másik feladatot adott. Ha pedig nem csináltuk megfelelően, addig ismételtette velünk, amíg meg nem elégedett a tudásunkkal.Tehát ő volt a mi nagymesterünk és mi az ő edzéstervének megfelelően gyakoroltunk. Ő pedig nem adott szóbeli visszajelzést nekünk.

Egyik este épp nyújtó gyakorlatokat végzett a shihan sitsu-n (a nagymester terme) a dojoban. Bár a neve terem, mégis teljesen nyitott, tulajdonképpen csak egy tatami a shihan számára.

Akkoriban a fiúk kapitánya voltam, így a kamizá-nál foglaltam helyet, ami közel volt a shihan sitsu-hoz.

A néhai Tsurumaru sensei egyszer csak abbahagyta a nyújtást, rám nézett és így szólt:

– Oi, Imafuji. Szerinted mi a jobb, Tsuyoi vagy Umai?

Tsuyoi azt jelenti “erős” umai pedig azt, hogy “ügyes”. Egy pillanatra megtorpantam, majd ránéztem és azt feleltem:

– Tsuyoi…desu…ka? (Azt hiszem a tsuyoi, nem?)

Ő pedig mosolygott és így szólt:

– Sōya…(igen, igazad van, Kansai dialektusban)

Majd hozzátette:
Lehetsz ügyes, mert jó dolog sokrétű tudással rendelkezni. Például tettetheted, hogy men-t fogsz vágni, majd hirtelen megváltoztatod a mozdulatod és koté-t vágsz. Ez ügyes, de nem erős kendó.
Az erős kendóban úgy teszel, mintha men-re akarnál támadni, majd csakugyan men-re is támadsz és legyőzöd vele az ellenfeled.
Ezt úgy nevezeik, tsuyoi és ez az igazi kendó. Tudod, Imafuji, az a jó a te kendódban, hogy képes vagy így vágni.
Ez volt az első és az utolsó dicséret a néhai Tsurumaru senseitől. Amit ezzel mondani akart, az az, hogy el tudjuk találni a célt, ha csak rá akarunk “csapni”. Tettethetünk hamis támadásokat, ahogyan azt a mester mondta. Mintha men-t akarnánk, aztán mégis koté-t vágunk, ez egy nagyon átlagos technika. Jó dolog ismerni az ilyesmit, de ő azt akarta mondani, hogy a kendóban ennél sokkal több rejlik.

Az igazi kendó sokkal több, mint pusztán eltalálni egy célt.

Különösen nehéz lesújtani valahová, ha az ellenfeled tudja, mit tervezel. Azonban mégis lesújtasz, bármi történjék is, és ő nem tud semmit se tenni ellene. Ez a legnehezebb dolog és kell, hogy legyen erőd hozzá. Nagyon sokan győzni akarnak illetve a vereséget elkerülni. Előbb akarják megvágni az ellenfelüket, mint azok őket. Ahhoz, hogy elérd azt, amit a néhai Tsurumaru sensei mondott, túl kell lépned a “győzni akaráson / vereség elkerülésén”.
Amikor Tsurumaru sensei ezt mondta nekem, 12 éves voltam. Azóta több, mint 25 év telt el (2010-ben) és még most is emlékszem rá. Tsurumaru sensei szerint akkoriban képes voltam ilyen kendóra, de most ezt nagyon nehéznek találom.
Ha képesek vagyunk megnyerni egy mérkőzést “tsuyoi” módon, azt hiszem a néhai Tsurumaru sensei azt mondaná, hogy “A te kendód az igazi kendo”. Attól fogva ez a fajta kendó lett az én ideális kendóm.

Translated from / Az eredeti cikk a Kendo-Guide.Com-on található:
http://www.kendo-guide.com/Real-Kendo.html
Used with permission / Fordítás engedéllyel

Fordította Vachter Ákos

*Tsurumaru Junichi (Hanshi, 9.dan)

Kawazoe Tetsuo és az 1975-ös Japán Bajnokság története


Balra: Kawazoe Tetsuo (jodanban)

Kawazoe Tetsuo 川添 哲夫 1950. január 15-én született. A Kokushikan Egyetemen diplomázott, majd a Kochi tartománybeli Kochi Gakugei Középiskola kendo oktatója lett. Az Össz-Japán Bajnokságok történetének (Kuwahara melletti) legfiatalabb bajnoka 1971-ben 4. danosan, majd 1975-ben megszerezte második nagy és hibátlan győzelmét. 1988. március  24-én Sanghajban iskolai kirándulás közben a japán diákok vonata egy másik szerelvénynek ütközött. A balesetnek rengeteg halottja volt, köztük az akkor 7. danos Kawazoe Tetsuo is.  

 Abe mester szavaival “csendes jodanos” volt, aki keveset támadott, de akkor nagyon pontosan. Alább két róla szóló szöveg következik:

Kizeme

“Egy nap a francia C. Hamot a következőt mesélte nekem: Évekkel ezelőtt részt vettem egy csodálatos kendo találkozón. Az egyik mérkőzés során a néhai Kawazoe jodan tartásban lassan, kis lépésekkel szorította ellenfelét a küzdőtér széléhez. Amint a helyzet megismétlődött, a bírók megítélték a pontot és Kawazoe vágás nélkül győzedelmeskedett, mindössze KI-jének erejével.

Az effajta küzdelem csak igen magas szintű ellenfelek között lehetséges, akik képesek Ki energiájuk által nyomást gyakorolni a másikra és azonnal a helyzetnek megfelelően reagálni. A kezdők nincsenek tudatában a hibáiknak addig, amíg ellenfelük meg nem vágja őket, a magasan képzett vívók Ki-jének összecsapása azonban már első mozdulatuk megtétele előtt kezdetét veszi.

 A fenti küzdelem leírható más szavakkal is. Miközben Kawazoe magasan a feje felett tartva kardját nyomást gyakorolt ellenfelére, ezt mondta magában:

“Próbálj csak támadni és abban a pillanatban lesújtok rád.”

A jodan no kamae miatt Kawazoe testének első része teljesen nyitott. Ellenfele emiatt megpróbál a torka felé szúrni, de abban a pillanatban, ahogy gondolata tetté alakulna, megérzi Kawazoe nyomásában a figyelmeztetést: tudja, ha támadást indítana, Kawazoe abban a pillanatban megvágná a fejét.

Kawazoe pedig nyomását fenntartva tesz egy kis lépést előre, miáltal ellenfele hátrálni kényszerül. A gondolat, hogy megvágja az előre nyomuló jodanos koté-ját szertefoszlik annak nyomása alatt. Amikor Kawazoe előrelép, ellenfele hátrál. Ha nem így tenne, minden bizonnyal vereséget szenvedne, mielőtt még támadni tudna. És ez így megy lépésről lépésre addig, amíg Kawazoe ellenfele végül ki nem lép a küzdőtérről és hansoku-t nem kap.

Az ilyesmi gyakran előfordulhat, ha jóval magasabb szintű ellenféllel kerülünk szembe. Hogy nyomásának ellenálljunk, azt érezzük, támadnunk kell, ugyanakkor ő csak erre a pillanatra vár.

Nagyjából azonos színtű felek küzdelme során, mindketten anélkül gyakorolnak nyomást a másikra, hogy  az valamilyen technika végrehajtásába torkollna. A legszebb kendo mérkőzések épp ilyenek. Ez pedig nem a KI energiák elvont, homályos küzdelme, hanem egy a KI energiát alkalmazó rendkívül kifinomult képesség, a kizeme (támadó KI) következménye. Ez a legfontosabb ‘technika’, amely nem érhető el egyszer s mindenkorra. Ha képes vagy kialakítani magadban az ehhez szükséges érzékenységet, akkor is folyamatosan fejlesztened kell azt.”

    Nem kevesebb, mint négy korábbi japán bajnok készül páncélját csatolva a 23. Össz-Japán Kendo Bajnokságra a Nippon Budokan-ban. A siker elérésére legesélyesebb az 1966-ban  harmadik bajnoki címét megszerző Chiba Masashi, akinek negyedik győzelme példa nélkül állna a verseny történetében.

Chiba mellett ott vannak még: a tavalyi győztes, Yoko Eiji; az 1971-es verseny feltörekvő diák bajnoka, Kawazoe Tetsuo; és a legidősebb versenyző, a 49 éves Hotta Kunihiro, aki 1967-ben bizonyult a legjobbnak. Valójában Hotta az Össz-Japán Bajnokság történetének legidősebb győztese, aki 41 éves korában szerezte meg a címet.*

Az 56 versenyző közül 33 rendőr, 19 iskolai kendo tanár, egy diák és három pedig vállalati alkalmazott. Chiba például rendőri szolgálatot teljesít Tokio-ban, míg Kawazoe a Kochi tartománybeli Kochi Gakugei Középiskola kendo tanára Shikoku-n, Japán négy fő szigetének legkisebbikén.

A küzdelmek hosszát 5 percben állapították meg. Ezen túlmenően annyi ötperces hosszabítást írtak elő, amennyi ahhoz szükséges, hogy valamely küzdő fél megszerezze a győzelmet jelentő egy pontnyi előnyt. 

A bajnokság nyitó ceremóniáját követően a 12.000 fős izgatott közönség egyként hajolt előre ülőhelyeiken, nehogy elszalasszák a verseny kezdetét. Az első lényegesebb momentum a második körben adódott. A nem különösebben feltűnő Mitsuhasi Toyama, a verseny egyetlen diák résztvevője 1-0-ra győzte le a háromszoros bajnokot, Chiba Masashi-t. A Tokai Egyetem villámgyors hallgatója hirtelen áttört a nagy kedvenc védelmén és lesújtott annak fejére, találatot érve el.

 A 32 éves Chiba, a korábbi két világbajnokság hőse szégyenlősen csak annyit mondott az esetről: “Talán túlságosan óvatos voltam”. Ugyanakkor hozzátette, “Egyszerűen csak nem tudtam felvenni a ritmust a gyors mozdulataival.”

A 21 éves Toyama, aki 10 évvel volt fiatalabb, mint Chiba, a maga 176,5 cm-es magasságával 6 cm-el magasabb nála, azonban 67 kg-os súlyával 4 kg-al könnyebb, izgatottságában alig tudott megszólalni, mindössze annyit mondott, hogy valóba szeret hirtelen mozdulatokat alkalmazni a küzdelem során. Meglepetésre adhat okot, hogy a múltbeli összes eredménye az volt, hogy egyszer megnyerte a Középiskolai Bajnokságot. A harmadik körben azonban a 28 éves Yamura Masaatsu egy csapásra összezúzta Toyama dicső álmait, amint 2:1-re legyőzte a szárnyaló diákot. Mindhárom ippon men volt, ami pedig Yamurát illeti, ő is először vett részt a Japán Bajnokságon.

Mire elérkezett a negyeddöntő, a korábbi 33 rendőrből már csak kettő maradt a páston. A négy meccs a következőképpen alakult: Yoko ellenfele Otake Masafumi, egy Aichi tartománybeli rendőr volt Észak Japánból; Kawazoe Yamura ellen; a 83 kg-ot nyomó Miyazawa nézett szembe a vékony, mindössze 59 kg súlyú Mizuta Shigenori-val; valamint a 30 éves niigata-i rendőr, Tanabe Takashi került össze a 28 éves kendo tanárral, az Iwate tartománybeli Akashi Kazumi-val.

Az 5.danos Yoko 1-0-ra győzedelmesekedett 6.danos ellenfelén, Otake-n. A másik két 5.danos kendoka összecsapásából a 71-es bajnok, Kawazoe került ki győztesen, egy kote és egy men vágással győzve le Yumura-t.

Yumura volt ma zsinórban a negyedik vívó, aki képtelen volt akár egyetlen vágást is ejteni Kawazoe-n, aki így az elődöntőbe került Yoko-val egyetemben.

A másik két nyegyeddöntős küzdelemben az alacsonyabb fokozatúak győzedelmeskedtek. A Miyagi tartománybeli 4.danos Miyazawa sikeres men vágát vitt be 5.danos ellenfelének, a nagoyai kendo tanárnak, Mizutá-nak. Az 5.danos Akashi, a tanárok Bajnokságának 3. helyezettje pedig egy kotéval győzte le a 6.danos Tanabe-t.

Rendkívüli módon mind a négy elődöntős iskolai tanár volt, és közülük Akashi kivételével mind a Kokushikan Egyetemen végeztek Tokio-ban. Akashi a Nihon College testnevelés karán szerzett diplomát.

Az egész bajnokság legkiélezettebb küzdelme következett: Kawazoe elődöntője Akashi ellen. Az 175 cm magas, 71 kg súlyú Akashi harmadik helyezést ért el egy korábbi Össz-Japán Bajnokságon, és harmadik helyezést a Tanárok Bajnokságán. 

   Akashi rendkívül erőszakosan támadott, de Kawazoe hidegvérét megőrizve követte mozdulatait, elhárította csapásait, miközben várt a megfelelő lehetőségre. De a lehetőség nem jött el, legalábbis a rendes játékidőn belül. Az első 5 percben egyikük sem ért el találatot, majd két hosszabbítással később sem voltak képesek áthatolni egymás védelmén.

Csak a harmaik hosszabbítás során történt találat. Meglelvén végre a régen várt lehetőségét, Kawazoe, ahogy egy sarokba szorított kobra csap le áldozatára, úgy vágta meg Akashi men-jét. A maratoni mérkőzés csaknem 20 percig tartott. Kawazoe nem volt teljesen passzív, de folyamatosan nyomást gyakorolt ellenfelére és okos menővereiből fakadó áthatolhatatlan védelme által mindvégig fenntartotta a jodan tartást. A másik elődöntős küzdelemben Yoko szerencséje elfogyott Miyazawá-val szemben, aki kote és men találattal búcsúztatta az 1974-es bajnokot. E meglepően egyoldalú küzdelem Miyazawa-t juttatta a döntőbe Kawazoe ellene.

A két döntősben bár mindketten a Kokushikan-on végeztek és kendo tanárok voltak, más közös aligha volt. Kawazoe a maga 179 cm-es magasságával több, mint 5 cm-el volt magasabb, mint Miyazawa, ugyanakkor 75 kg súlya 8 kg-al maradt el ellenfelétől. Emellett két évvel idősebb volt, mint a 23 éves Miyazawa és az azonos egyetem miatt senpai-kohai viszony is volt köztük.

Chiba sensei morote men-nel legyőzi Kawazoe Tetsuo-t az 1972-es Japán Bajnokság döntőjében

A döntő már nem tartogatott olyan izgalmakat, mint a korábbi elődöntő Akashi és Kawazoe között.

A mérkőzés a rendes játékidőn belül befejeződött, Kawazoe áttört ellenfele védelmén és sikeres men vágást vitt be neki. Ezáltal megszerezte élete második Össz-Japán Bajnoki címét.

Mivel a bajnokság során egy ellenfele sem volt képes akár egyetlen találatot elérni ellene, Kawazoe kritikusaiba is belé fojtotta a szót, akik gyakran bírálták jodan no kamae-ja miatt. Az azonban láthatóan jó szolgálatot tett neki. Az Össz-Japán Kendo Bajnokságok történetében mindössze egyetlen ember, Chiba Masashi volt képes túlszárnyalni őt.** 

Forrás

* Ez furcsa mondat, ugyanis 1968-ban a jodanos Yamazaki Shohei elvileg 45 éves korában nyerte meg az ÖsszJapánt a döntőben (video)legyőzve a szintén jodanos Toda Tadao-t.

** Később Nishikawa Kiyonori is háromszor nyerte meg a Bajnokságot, majd eljött Miyazaki Masahiro a 90-es években, aki egyedülálló módon 6-szor tudott győzedelmeskedni.

(Fordította Vachter Ákos)

Kawazoe Tetsuo az 1979-es Japán Bajnokság negyeddöntőjében

Kawazoe Tetsuo az 1979-es Japán Bajnokság elődöntőjében

Részletek a 1982-es a Japán Kendo Szövetség 30 éves fennállást ünneplő bajnokságból melyen számos korábbi győztes vett részt, köztük Chiba, Toda, Yamanaka sensei

Kawazoe Tetsuo 3:58-nál