Szegőfi Ákos: Mélyvíz, csak úszóknak! – edzések a Tokiói Rendőrségen


Japán legerősebb kendósai valamely híres kendós egyetem (mint például a Kokushikan) elvégzése után felvételt nyerhetnek rendőrségekre is, azon belül pedig tagjaivá válhatnak egy “elit” csoportnak, amit tokuren-nek neveznek. A szó konkrétan különleges egységet jelent, és az ide bejutók idejük java részében választott harcművészetüket gyakorolják. A rendőrségek nem csak versenyzői szempontból, de történetileg is rendkívül fontos részei a kendónak. Idén a Kokushikan Egyetem jóvoltából Tóth Balázzsal lehetőségünk nyílt részt venni a Keisicsó (azaz Tokiói Rendőrség) zárt kendó edzésein.

– Voltál a Keisicsó-ban? – kérdezi Ota sensei edzés után az egyetemen. – Milyen volt a Keisicsó? – kérdezi Ujiie sensei, miután hazajöttünk. – Mennyire emlékszel az edzésből?  – kérdezi Takei sensei a buszban. – Az utolsó negyven percből nem sokra – vallom be. Elégedettnek tűnik. – Holnap is jöhetsz, ha akarsz – mondja végül.

Keisicso_szimbolum

Kesicsó jelképe

4:50-kor indultunk busszal Nagayamából (itt van az egyetem), hogy időben beérjünk a rendőrségre. A buszon a legtöbben aludni próbálnak, aki nem tud, az csöndben bámul ki a párás ablakon, és időnként felpillant a vezetőülés feletti digitális órára, hogy visszaszámolja a perceket. Takei sensei vezeti a kisbuszt, és noha általában jókedvű és szóval tartja a diákokat, most ő is hallgat. A Keisicsó-épületkomplexum egy mesterséges szigeten kapott helyet Tokió központjában, felhőkarcolókkal és többszintes autópályákkal körülvéve, de a helyszín futurisztikusságára legfeljebb az edzés utáni eufóriában vagyunk képesek odafigyelni. Félrehúznak egy rácsos kaput, begördülünk.

Korábban érkeztünk, ezért még tíz percig az autóban maradunk. Már mindenki éber. A parkolóban biciklisek jelennek meg, egyikőjük meghajol a busz felé – a régi kokushikanos diák és Össz-Japán egyetemi bajnok, Hatakenaka Koszuke az. Még öltönyt visel. Villanásnyinak tűnő idő elteltével felharsan Takei sensei hangja: – Menjünk! Kikászálódunk a buszból, vállra vesszük a táskát, és elindulunk a dojoba. A liftnél találkozunk néhány rendőrrel, előre köszönünk nekik, ők is szívélyesen köszönnek nekünk. Balázst és engem érezhetően jobban megnéznek. Nem lenne kedvem eltévedni itt. Nincs igazán hideg, de mindenki kék, és didereg öltözködés közben, miközben a termet nézi. Egy ismerős lép a terembe: Yuya Takenoucsi, minden idők legfiatalabb összjapán-bajnoka az, a mesterek páncéljait jött kipakolni. A magyar csapatból nekem volt szerencsém vívni vele a 2015-ös Világbajnokságon. Olyan 10 kilóval tűnik nagyobbnak, mint mikor utoljára láttam. Nem a hasára szedte fel. Aki kicsit is tisztában van az elmúlt évek rendőr, vagy japán bajnokságainak résztvevőivel, nem egy ismerős arcot fedezhetett volna fel a reggel hétkor kezdődő első edzésen.

A Keisicsó terme a központi rendőrségi épület negyedik emeletét foglalja el. A dojo hatalmas, méreteiben hozzáillő dobbal, három lelátóval, krémszínű padlóval és szám szerint hat, fehérrel felragasztott pályával a versenygyakorlásokhoz.

Pipokun

Pipo-kun, a Keisicsó kabalája

A mesterek oldala feletti falról két narancssárga, vigyorgó manó integet, ők a Tokiói Rendőrség kabalái. Mint később megtudjuk, Pipo-kunnak hívják, a nevét a rendőrautók „pípo-pípo” hangot kiadó szirénájáról kapta. A figura rengeteg helyen fel van matricázva a városban is, és hirtelen feltűnése később enyhe emlékbetöréseket és egyéb stresszreakciókat váltott ki belőlünk.

A terembe lépve azonnal feltűnik, hogy senki nem nevetgél, vagy szólal meg hangosan, de igazából beszélgetni sem nagyon látni senkit. A padlón elnyújtózó reggeli fényben sápadtan derengenek az arcok. Csend van, és feszült várakozás. A kokushikanos diákok is meg vannak feszülve, pedig bőven volt már részük kemény edzésekben nekik is. A mesterek még nem érkeztek meg, az óra 6:45-öt mutat. Beöltözés után a diákokkal együtt lassan előmerészkedünk a vendégek számára fenntartott, lelátó alatti öltöző és pihenőrészlegből. Néhányan a padló keménységét, csúszósságát tesztelik, mások bátortalanul vágnak párat, aztán inkább elteszik a kardot. Mintha senki nem akarná magára felhívni a figyelmet, együtt mozgunk, akár egy nagy halraj. A terem átellenes oldalán a rendőrök nyugodtan kipakolják mestereik páncéljait, közömbösen felmérnek minket, aztán kardjaikat kézbe véve ellenőrzik vágásaikat egy fali tükörben. Megérkezik néhány mester, jókedvűen üdvözlik egymást. Tőlem nem messze, a tokurenből tavaly visszavonult, háromszoros összjapán-bajnok, Ucsimura Rjóicsi veszi a páncélját. Ideje sorakozni.

Ucsimura_összjapán_bajnokság

Ucsimura Rjóicsi az Össz-Japán Bajnokságon

Ha hasonlítani akarnánk valamihez a Keisicsót, akkor egy precíz, de sajátos szabályok szerint működő óraművet lenne legtalálóbb elképzelni, aminek ideje máshogy telik, mint az ablakokon túl található óráké. Mutatója a tekintélyes méretű dob a terem végében. Olyan óriási, hogy nem is sima dobverőt, hanem egy baseball-ütőhöz megejtően hasonlító fadarabot használnak, hogy a hasára verjenek. Ez a dob kezdi meg és zárja le az egyes edzésrészeket. A terem szélén, a gyakorlók oldalán felügyelők járőröznek, mindegyikük kezében nehezített fakard. Valójában az a feladatuk, hogy biztosítsák az edzések gördülékenységét, üssék a dobot, a dobszó jelzésére mindenkit beállítsanak a sorba, párt találjanak akinek nincs, esetleg az üresen maradt mesterekhez irányítsák a vívókat. Csak órásmestereknek hívjuk őket. Jelenlétük – talán az evezőlapát méretű fakard miatt – elég baljós. Természetes, hogy minden jól szervezett edzést hasonlítani lehet egyfajta mechanikához, tágabb értelemben véve az edzések sokaságát még egy gyártósorhoz is, amelybe beillesztik a gyakorlókat, és a folyamat valamilyen minőségű kendó kialakítására irányul. A Keisicsó-ban ezt a legmagasabb szintre fejlesztették, és néhány nap után pontosan lehet már érteni, miért is olyan erősek az itt edzők.

A fizikai terhelés a következőképpen alakult: pontban 7-től vívás a mesterekkel, negyven percig. A pontban 7-től inkább nekik iránymutató, nekünk már 6:55-kor szeizában, csukott szemmel meditálva kell várnunk hogy a mesterek – szám szerint olyan huszan, mindegyikőjük 7-8. danos – elfoglalják helyeiket. Ha ez megtörtént, megszólal a dob. Első reggel, mikor meditációba merülve, csukott szemmel várakoztam, ez körülbelül olyan érzés volt, mintha valaki figyelmeztetés nélkül feldöntött volna mellettem egy szekrényt. A meghajlás után egy pillanat alatt magunkra varázsoljuk a sisakot, sokan csak a fejüket dugják bele, és aztán repkedő himókkal rohannak helyet foglalni a sorban. Ez az első edzés nyitottabb, sok vívó van, nagy küzdelem megy a helyekért. Szerencsés esetben a negyven perc alatt két mesterrel is le lehet vívni, az utolsó tizenöt percben pedig már bárkihez oda lehet menni. Balázzsal egykori és jelenlegi japán válogatottak, japán bajnokok közül válogatunk.

Negyven perc leteltével újra megszólal a dob, sorakozó, gyors átöltözés, és a diákokkal együtt rohanunk át egy másik épületbe reggelizni. Ez ingyen van, azaz mindent meg kell enni – időre. Számoljuk, olyan öt-hat percünk lehet, hogy magunkba döntsük a fermentált babot (natto), a tálnyi rizst, két tükörtojást és egy adag miszo-levest. Még ez is rendezett módon zajlik: mindenki leül, még evés előtt saját szájíze szerint ízesíti (indokolatlan mennyiségű majonézzel) a tojást, a rizst, bekeveri a ragacsos nattót, majd a kokushikanos csapat kapitánya egymáshoz illeszti a tenyereit – Itadakimasz! – adja meg a jelet, és egyszerre kezdünk el, nincs rá jobb kifejezés, rágás nélkül zabálni. Az első reggeli után enyhe hányingerrel indulunk vissza edzeni, másodszorra már egész könnyen megy – a szervezetünk is megtanulta, hogy szüksége lesz rá.

Az edzés szuburival (vágásgyakorlás) folytatódik. Ötszáz vágás nehezített bokutóval, minden egyes vágást két-három másodpercig kitartva. Az utolsó 100 mindig valami finomság, mondjuk kitörés vagy matawari (hajlított terpeszállásos) vágás. A mesterek közöttünk járkálnak, időnként igazítanak valamit a mozgáson, de az alapelv az, hogy a puszta mennyiség és a már meglévő alapok együtt kialakítják majd a helyes mozgást. Utána ismét vívás, ezúttal ötven perc, ebből harminc a mesterekkel, a maradék húsz rendőrökkel. Talán ez az edzés legélvezetesebb része, habár már mindenki érzi a sötét felleget, ami az ucsikomi (folyamatos vágásgyakorlás) képében közelít felénk. A harmadik nap végére megvan majdnem az egész Keisicsós-kollekció az egykori japán bajnokokból és helyezettekből, habár itt nem kell nagyon keresgélni, hogy az ember ellenfelére akadjon. A ji-geiko leteltével kapunk tíz perc szünetet – ekkor a legcsendesebb mindenki. Magunkkal foglalkozunk, ha úgy tetszik, az edzés mentális részével küzdünk: nem elég, hogy a testnek meg kell csinálnia a döglesztő, negyven perces ucsikomit, de ezt az agynak még el is kell fogadnia, kvázi előre le kell edzenie az egészet, az összes alkudozással, kihátrálással, kifogással és nagyon is elképzelhető ájulásokkal egyetemben, még mielőtt egyáltalán megszólalna a kezdést jelző dobszó.

A rendőrök a motodacsik, és persze ők is gyakorolnak rajtunk. 11-kor kezdünk, párokba állunk. A Keisicsó-óramű egyik sajátos tulajdonsága, hogy ugyan még dél sincs, de már úgy érezzük, mintha késő este lenne, és egy egész napja itt lennénk. Az ucsikomi alatt pihenés gyakorlatilag nincs, csak az a pár másodperc, amíg elrakjuk a kardot és forgunk egyet jobbra. Az első húsz perc men és kote-men nagymozgással tízszer, utána forgás. A második húsz perc progjamja változik: első alkalommal tsuki-men hatszor, utána rögtön egylevegős kirikaeshi, de a második nap úgy döntenek, ez túl könnyű, legyen inkább men-taiatari-hikimen tízszer és utána félpályás kirikaeshi. A cél a tökéletesen hatékony mozgás kialakítása. Ha már összeesel, de akkor is menni kell, a test már csak azokat az izmokat kezdi használni, amelyek feltétlenül szükségesek, többi kvázi lazán marad, és lassan kialakul a robbanékony, mégis könnyed(nek tűnő) mozgás. A rendőrökkel való ütközések után úgy néz ki a kezünk, mintha boxedzésen jártunk volna. A második reggelen már nem is edzésre, hanem háborúba indulunk.

Az olyan egyetemeken, mint a Kokushikan, szintén nagyon kemény az edzés, de a rengeteg ember miatt megoldható, hogy a magát fáradtnak/kedvetlennek érző gyakorló eltűnjön a tömegben, lazábbra szabja az edzést, a diákok pedig a hosszú évek alatt számtalan praktikát fejlesztettek ki, amivel húzni tudják az időt. Az egyetemen a mesterek is meg-megállítják az edzést, hogy instrukciókat adjanak a gyakorlóknak, és ezalatt is pihen a test. Keisicsóban viszont nincs üresjárat, a pihenésnek is megvan az ideje, de ha edzés van, mondjuk negyven perc ucsikomi szünet nélkül, akkor azt csinálni kell teljes erőből, mert a rendőrök és a felügyelők észreveszik a lazsálást, és néhány plusz körrel jutalmazzák a próbálkozót.

keisicso_dojo_részlet

A Keisicsó edzőtermének részlete

Motodacsiként sem lehet lazítani egy pillanatra sem – mindkettőnknek volt olyan élménye, hogy egy pillanatra nem koncentráltunk eléggé fogadó félként, és ilyenkor bizony a kőkemény tsuki szúrások illetve a kisebb autóbaleset erejéhez hasonlító ütközések felnyalatták velünk a padlót. Maximális koncentráció, mindennap, minden vágásnál. Ez a Keisicsó-garancia. Nem hiába peregnek ki innen sokan még az erős kendósok közül is, akik pedig megmaradnak, rendszerint még erősebbé válnak. A harmadik nap végére kezdem felfogni, milyen mentális teher lehet ezt minden egyes nap végigcsinálni – hogy a délutáni egyéb tréningekről és edzésről ne is beszéljünk.

Az egyetemre visszatérve mindenki megkönnyebbültnek tűnik. Az edzések feszültségéből nosztalgia és némi hitetlenkedés marad vissza, illetve a megmásíthatatlan „megcsináltuk”- érzés. Néha felmerül, hogy akármikor visszamennénk, ha lenne lehetőség. Valami olyasmivé válik a Keisicsó, mint egy aranystandard, ettől fogva minden edzést, minden hangulatot ehhez mérünk. Ez eltart pár napig, amíg visszaszokunk az egyetemre. Ezután jöhetnek a komolyabb, már valahová vezető beszélgetések, illetve a szüntelen hála, hogy volt alkalmunk eljutni ide is.

Mindent összevetve, nem akármilyen érzés megtapasztalni a kendós világ egyik vitathatatlan csúcspontját, nem is elsősorban a terhelés, vagy a híresebbnél-híresebb vívók, hanem az egészen elképesztő hangulat miatt. „Mintha azon a helyen mindig is kendóztak volna, és mindig kendózni is fognak” – foglalja össze Balázs egyik este azt az időtlenség-érzetet, amit ebben a dojoban előállítanak. Egy kis idő elteltével az a kérdés kezd foglalkoztatni, hogy mit tudunk, és mit érdemes az itt tapasztaltakból hazavinni, és adoptálni az otthoni edzésekre. A gyakorlatokat és a hangulatot is? Hogyan lehet ilyen hangulatot csinálni mondjuk válogatott edzéseken? Kell-e egyáltalán ilyesmire törekedni?

– Rövidnek érezted az ittléted? – kérdezi Ujiie sensei egy ebéd alkalmával, a hazatérésem előtti napokban. – Ha az egészet nézem, akkor rövidnek tűnt. De bizonyos részeket végeláthatatlanul hosszúnak éreztem – felelem Balázs tolmácsolásával, mire ő mosolyogva bólogat.

Szegőfi Ákos
(Budapest-Főnix Kendó és Iaidó Klub)

Kenshi247: Nito-ryu kendó – rövid áttekintés


Írta George McCall kenshi247.net
Az Eredeti cikk megtekinthető ezen a linken.

2016-kyoto1A nito-ryu kendó megtárgyalásától az utóbbi évek során tudatosan távol tartottam magamat, azonban a leghíresebb nito-ryu mester, Toda Tadao hanshi decemberi halála miatt úgy gondolom, hogy itt az idő legalábbis röviden feleleveníteni a témát és megosztani néhány ezzel kapcsolatos képet. Komolyabb beszélgetésre azonban csak egy pubban kínálkozna mód.

Elsőnek íme egy rendkívül népszerű fotó Toda sensei-ről, melyet decemberben töltöttem fel a Facebookra. Ezt a képet 2009 Május 5-én készítettem.

2009-toda-sensei

Most pedig szeretnék egy rövid áttekintővel szolgálni a nito-ryu kendó hátteréről és kultúrájáról történelmi nézőpontból szemlélve, majd személyes gondolataimmal zárom a cikket.

2007-niten

  1. Nito-ryu a shinai kendó korszaka előtt

Számos valódi koryu iskola tananyagában megtalálható a két kard együttes használata. Ezek közül a legnyilvánvalóbb természetesen a Niten-Ichi Ryu (Két Ég Egysége), mely stílus állítólag Japán leginkább túldramatizált kardvívójától, Miyamoto Musashitól ered. Azonban más iskolák repertoárjában is megtalálható a két kard szimultán használata, ilyenek a Yagyu Shinkage-ryu, Shingyoto-ryu és a Katori Shinto-ryu. Fontos megjegyezni, hogy a két kardos katák, habár léteztek, az iskolák katáinak csak nagyon kis részét alkották.

shiai

  1. Nito-ryu a kialakulóban lévő shinai kendóban

A ma használatos shinai és bógu prototípusait hosszú idők alatt fejlesztették ki kezdve a 18. század közepétől egészen a 20. század legelejéig, mire elnyerték végső alakjukat. A két legkiemeltebb iskola ebben az időben a Jikishinkage-ryu és a Hokushin Itto-Ryu voltak, melyek egyáltalán nem tartalmaztak két kardos elemeket. Persze feltételezhetjük, hogy egyesek valószínűleg kézbe vettek egyszerre két kardot és kipróbálták azok együttes használatát, hiszen ez elég érdekes dolognak tűnik.

gekikenkai1

Gekken kógjó

  1. Gekken kogyo

Valószínűleg a 19. század közepére, annak is inkább a végére datálható a nito újbóli megjelenése a színen, amikor is divatba jöttek a rövid életű, fizetős Gekken-kogyo bemutatók. Ezek a show műsorok számos fegyveres bemutatót és női szereplőket is tartalmaztak.

A shinai kendó az új tokiói rendőrség (Keishicho) által testnevelési tárgyként való bevezetését követően – mivel a Gekken-kogyo valóban képzett képviselői munkára leltek a rendőrségen –  a Gekken-kogyo hamarosan elenyészett.

takanonaito2

  1. A kendó korai egységesítése

A kendó korai egységesítése két központ köré rendeződött: a Dai Nippon Butokukai (az eredeti edzőterme, a Bujutsu Kyoin Yoseijo-ból lett a Budo Senmon Gakko, vagy röviden „Busen”) és a Tokyo Koto Shihan Gakko („Koshi”). A két legbefolyásosabb tanár Naito Takaharu és Takano Sasaburo voltak. S mivel a két mestere egyike sem gyakorolta, tanított, sőt egyáltalán szóba se hozta a nito-ryu kendót, ez természetes hatással volt a tanítványaikra és mind azokra a szervezetekre, melyek innen eredtek.

A Muto-ryu-ba (Jamaoka Tesshu iskolája) tartozó kardvívó Nishikubo Hiromichi lett a Busen nagymestere 1919-ben. Budós körökben gyakran emlegetik őt, mint az embert, aki kikényszerítette a „jutsu” „dó”-ra való átnevezését, azonban volt még egy fontos hatása is a Busen-re: jelesül, hogy gyűlölte az egykezes shinai technikákat, mondván, hogy ezek „nem realisztikusak” és „gyengék”. Naito véleménye majdnem szakasztott ugyanez volt (bár Naito kedvenc tanítványa, aki a Busen-ben is tanított, Miyazaki Mosaburo éppen rendkívül erős egy kezes technikájáról híresült el.) Miután Naito megbetegedett és elhunyt, Ogawa Kinnosuke (akire Nishikubo kifejezetten büszke volt) lett a Busen nagymestere egészen a második világháború közepéig. Ebben a környezetben könnyen látható, hogy a Busen-ből miért nem kerültek ki jodanos, még kevésbé nitos gyakorlók.

Emellett azonban fontos megjegyezni, hogy a Butokukai legidősebb és legkorábbi tagjai közül Mihashi Kanichiro híres nito-ryu mester volt. Momi Junzo tanítványaként egyike volt azoknak a képzett előadóknak, akik professzionális kendó tanároknak szerződtek a Gekken Kogyo-ból a tokiói rendőrséghez. 1899-ben a Butokukai kendó tanára lett (a Yoseijo még ebben az időben nem működött) és a világon elősőként megkapta a „hanshi” címet 1903-ban. Egy másik híres nito-ryus vívó, Okumura Torakichi (a szintén nito-ryu mester Okumura Sakonata fia) Mihashi oktatásában részesült 1900-tól 1909-ben bekövetkezett haláláig. Trakichi egyszerre volt örököse apja „Okamura nito-ryu” és Mihashi „Musahsi-ryu” stílusának. Mindkét stílus (csaknem kizárólag shinai-al való gyakorlás) új találmányok voltak, melyek inkább frissebb tapasztalatokon alapultak, mintsem a régmúlt tanításain.

A Toyko Koto Shihan Gakko-ban, ahol Takano a kendó tananyag részeként kötelezővé tette ugyan a jodan gyakorlást is, a nito szinte teljesen elfelejtődött.

1934-tenran-111

  1. Megjelenik a Nito-ryu kendó: Taisho-kor közepe, Showa kor eleje

A verseny kendó, mint olyan az 1920-as évekig egyáltalán nem létezett, de még akkor is csak ritkaság számba ment. A kendó az iskolákban sokáig csak választható tantárgy volt és csak ebben az időben kezdett népszerűségre szert tenni az egyetemeken. Fiatalon a diákok természetesen élvezték a versenyzéssel járó izgalmakat. Az idősebb, sokat megélt sensei-ek természetesen nem néztek jó szemmel a shiai-ra. A Busen iskola nem szervezett verseny gyakorlást, sem pedig nem vett részt aktívan versenyeken egészen Naito 1929-ben bekövetkezett haláláig (addig pedig a diákok többször szerveztek titkos verseny gyakorlást a mester hallótávolságán kívül!). A versenyek ez idő tájt alapvetően az egyetemisták köreiből szerveződtek. Ez az a pont, ahol először találkozhatunk újra a nito-val.

A második világháborút megelőző kendó versenyek nagy többsége csapatverseny volt az úgynevezett „kachinuki” stílusban, ami azt jelentette, hogyha nyertél, akkor folytattad a küzdelmet a másik csapat egy következő vívója ellen. Ennek a fajta versenynek különlegessége, hogy döntetlen esetén mindkét versenyző kiszállt a küzdelemből és átadta helyét a csapatából soron következő versenyzőnek. Ez volt az a pont, ahol a nito-ryu hasznossá válhatott: ugyanis ha az ellenfélnek egy nagyon erős vívója következett, beállíthattak ellene egy nito-s, aki döntetlenre kényszeríthette az ellenfelet és ezáltal kiejthette (nito-val viszonylag könnyebb ezt elérni, hiszen természeténél fogva nagyobb a lehetőség a védekezésre). Az akkori kendó történetekből egyértelműen kiderül, hogy ez egy bevált és előszeretettel használt stratégia volt, ami annyira jól működött, hogy egyes egyetemi bajnokságok egyszerűen betiltották a két shinai használatát.

De honnan jöttek ez a nito-ryu vívók? Kitől tanultak? Azt hiszem mindkét kérdésre volna okos tippem, de először is azt javaslom, hogy olvassátok el újra a Fujimoto Kaoru-ról szóló régebbi Kenshi247 cikket.

Azt gondolom, hogy elég nyilvánvaló, hogy ebben az időben a nito-ryu gyakorlók nagy többsége, Fujimotóhoz hasonlóan a fiatal egyetemi kendósok közül került ki (a professzionális vívók mellett) és (csodák csodája!) autodidakta módon tanulták a nito-t. Lényegében kívülállók voltak, a szakmai kendós körökben a nito-ryu alapvetően nem létezett.

A két nito-ryu kenshi, Fujimoto és Kayaba Teruo sikerei az 1934-es és 1940-es Tanran-jiai-on azt sugallták, hogy a nito-ryu kendó talán valójában népszerűbb volt annál, mint amilyennek gondolták. Habár kétségtelen, hogy Fujimoto sikere az 1934-es császár előtti versenyen sokakat inspirálhatott, számos 30-as évekbeli forrás alapján megállapítható, hogy a nito-ryu – a fent említett egyetemi kachinuki versenyek való használatától eltekintve – csak egy utógondolat volt. A komoly kendósok nem foglalkoztak vele. És amint Japán a 30-as években belépett a háborúba, a kendót magát is erővel megváltoztatták, hogy „realisztikusabbá” váljon. Ebbe pedig nem fért bele két kard szimultán forgatása.

2010-ob

A háború után

Azt követően, hogy a kendót a II. világháborút követően újraszervezték, a frissen megalakult Össz-Japán Kendó Szövetség úgy döntött, hogy teljesen betiltja a nito-ryu kendót a középiskolai és egyetemi versenyeken (a shinai kyoginak sem volt része). Ez a tilalom egészen 1991-ig érvényben maradt és ahhoz vezetett, hogy a nito-ryu kendó majdnem teljesen eltűnt Japánból. Természetesen különc felnőttek folytatták a gyakorlást ez idő alatt és egy maroknyi magasan képzett nito gyakorló is részt vett az Össz Japán Bajnokságokon. Ezek az emberek azonban, ahogy az elképzelhető, nagy többségükben saját magukat tanították.

2012-kyoto

A mostani állapot: egy mini reneszánsz?

Az utóbbi években azt tapasztalom, hogy a nito-ryu kendó népszerűsége rohamosan növekszik. Ez a növekedés inkább Japánon kívül tapasztalható, mintsem belül, de kétségtelenül jóval több nito-ryu gyakorlóval találkozni itt is, mint abban az időben, amikor először jöttem Japánba.

  1. Musashi-kai: a kendó történetében először van egy olyan csoport, ami valóban gyakorolja és ami még fontosabb, rendszerszemlélettel tanítja a nito-ryu kendót. Ez a csoport a 2000-es évek elején tett szert először népszerűségre, mint egy félig fizetős online dojo, kielégítendő egyes szórványos kendósok szükségleteit, azonban azóta egy jóval nagyobb szervezetté fejlődött, melynek számos nemzetközi csoport is részét képezi, akik külföldi eseményeket is szerveznek.
  2. Rivalda fényben: 2007-ben 40 év óta első alkalommal, egy nito-ryu gyakorló, Yamana Nobuyuki Tokushimából, részt vette az Össz Japán Kendó Bajnokságon. Ez pedig rengeteg (pozitív) vitát és beszélgetést generált Japánban a nito-ryu-val kapcsolatban. Egyszersmind fontos szerepet játszik a fiatalabb, feltörekvő nito-ryu gyakorlók ösztönzésében, mint egy megfelelő minta. Ez pedig nem kis dolog.
  3. Egyetemi szint: az egyetemi versenyeken való nito használat tiltásának feloldása megkönnyítette a diákok számára a stílus gyakorlását, azonban egyelőre kevesen érdeklődnek iránta. A fenti 1 és 2 pontok alapján azonban mindenképpen nagyobb érdeklődés mutatkozik a nito iránt ma, mint régebben és folyamatosan lehet látni már nito -ryu kendósokat egyetemi bajnokságokon is. Talán a jövő fő nito-ryu mesterei, a Musahsi-kai mestereinek segítségével a mostani generációból fog kikerülni.
  4. Az Össze Japán Kendó Szövetség tankönyve: ha valamit igazán hivatalossá akarunk tenni, akkor egy tankönyv a legjobb módszere erre. Ezért publikálta a ZNKR a nemrégiben megjelent könyvét. Ez habár nem tekint el teljességgel a nito megbélyegzésétől, azért már tapasztalható benne valamiféle halvány elfogadás a stílussal kapcsolatban.
  5. Külföldi (nem-japán) érdeklődés: Ezt a pontot a végére hagytam, viszont valószínűleg ez a legérdekesebb része a kérdésnek. Ezt természetesen szeretném a későbbiek során mélyebben megvizsgálni… addig is szívesen beszélgetek róla egy sör mellett!

Végezetül

Kérlek ne feledjétek, hogy ez a cikk nem egy részletes útmutatás, hanem tényleg csak inkább egy rövid kis bepillantás a nito-ryu-ba, annak történetébe és egy igazán rövid összefoglaló a jelenlegi népszerűségéről, az én szemszögömből. Én nem vagyok elég képzett a technikai elemeinek tárgyalására, de a történetét azt hiszem elég egyszerűen sikerült áttekintenem.

Összefoglalás

  • A 20-as, 30-as évek egyetemi bajokságaitól eltekintve a nito-ryu kendó kifejezetten csak a perifériákon létezett egészen a legutóbbi időkig. Mondhatjuk, hogy ez ma is még mindig egy nagyon ritka, szórványos tevékenység, de tagadhatatlan, hogy az utóbbi 10 évben a népszerűsége folyamatosan nő.
  • A Musashi-kai csoport nemrégiben bekövetkezett elterjedése előtt a nito-ryu kendósok csak kevesen és egymástól messze léteztek és csaknem minden esetben saját magukat képezték.

És még egy utolsó gondolat: a cikk legelején azt írtam, hogy „a nito-ryu kendó megtárgyalásától az utóbbi évek során tudatosan távol tartottam magamat”.  Ennek az oka pedig nem az érdeklődés hiánya, hanem mert panaszkodásra számítottam olyan nito-ryu gyakorlók részéről, akik nem fogadnák el az elemzésemet.

Tény azonban, hogy történelmi nézőpontból szemlélve a dolog eléggé egyértelmű, ahogyan az a fentiek alapján is látszik.

Én személy szerint örülök, hogy a nito-ryu kendó szervezettebbé válik és kevésbé véletlenszerű, ahogyan korábban volt. Ez is hozzátesz egy kis érdekességet a keverékhez és én is boldogan vívok nito-ryu gyakorló barátaimmal, hiszen ez is segíti a személyes shugyo-mat.

Magyarra fordította Vachter Ákos

Itt még azt szeretném hozzáfűzni George kiváló áttekintőjéhez, hogy idén tavasszal Toda sensei után másodikként a világon egy újabb mester vizsgázott sikeresen 8.dan-ra két karddal: Fujii Ryoichi sensei.

–> https://www.youtube.com/watch?v=Kx76LqsM1pE

Kenshi247.net: Fujimoto Kaoru 藤本薫


Írta George McCall, kenshi247.net.
Az eredeti cikk megtekinthető itt.

Ez a cikk eredetileg magyarul megjelent a Noma Hisahi: Kendo Tokuhon c. könyvben (Shirokuma, 2012.)

1934-tenran-24Fujimoto Kaoru 藤本薫 kyōshi 5. dan (1914 – 1942)

Fujimoto Kaoru Kagawa (香川) prefektúra képviseletében vett részt a második Tenran Jiaion 1934-ben. Egészen a döntőig jutott, ahol azonban vereséget szenvedett a Kōdansha társaság tulajdonosának, Noma Seiji fiától, az ország akkori egyik legerősebb fiatal kendōsától, Noma Hisashitól. Az általa használt gyaku-nitō-ryū stílus iránt érzett általános ellenszenv és fiatal kora (mindössze huszonegy éves volt ekkor) ellenére azonban ez a szereplés biztosította volna helyét a kendōs társadalomban. Azonban viharos idők jártak akkoriban, és 1942-ben, huszonnyolc éves korában, Burmában katonai szolgálat teljesítése közben elhunyt.

 Fiatal kora

sm-fujimotoFujimoto Kaoru 1914. január 1-jén született Hiroshimában Fujimoto Toshio (藤本敏雄) első gyermekeként. 1925-ben a család visszaköltözött eredeti szülővárosába a Kagawa prefektúrabeli Komatsuba (高松市), ahol Toshio a helyi postahivatal vezetője lett. Fujimoto egy évvel később befejezte az általános iskolát és megkezdte tanulmányait a Komatsu középiskolában, ahol egyúttal elkezdett kendōzni is.

           Gyaku nitō  ( 逆二刀 )

A nitō-ryū stílus iránti érdeklődése már kendōs pályafutásának legelején megmutatkozott. Hogy pontosan miért is kezdte el, nem tudni, azoban tudni kell, hogy akkortájt a nitō-ryū gyakorlók közel sem voltak ritkák. Valószínűsíthető, hogy bal kezessége okán választotta a gyaku-nitō stílust (3.6 shaku daito (大刀) a bal kézben, 2.6 shaku shoto (小刀) a jobban).

Ekkoriban nem volt nitōs tanára, ezért homokkal töltött palackok lengetésével edzette magát és igyekezett minél többet olvasni a nitō ryū elméletéről. Habár abban az időben a nitō stílus jóval népszerűbb volt, mint ma, úgy tűnik, akkor is ellenérzést keltett a konzervatívabb kendōsok körében. Főleg akkor, ha az illetőnek még tanára sem volt. Úgy tartják, a kendō klub tanára fel is szólította, mondván – ‘még csak elég erőd sincs a nitōhoz. Hagyd abba!’

Mivel azonban ennek nem tett eleget és tanárai figyelmeztetései ellenére folytatta, sorozatos nehézségekbe ütközött. Egy idő után már nemcsak a középiskolában gyakorolt, hanem a Dai Nippon Butokukai kagawai ágának edzéseire is eljárt. Itt találkozott azzal a személlyel, aki a legnagyobb kendōval kapcsolatos hatást gyakorolta az életére, Ueda Heitarō (植田平太郎) hanshival (aki Mochida Morijivel, Saimura Gorōval egyenrangú híres mester volt.) Ueda senseinek a fiú kendōja iránt tanúsított érdeklődése, és az a tény, hogy ekkoriban a versenyeken is egyre több sikert ért el, ahhoz vezetett, hogy Fujimoto előitéletek nélkül gyakorolhatta a gyaku-nitōt.

Waseda felé

1931-ben Fujimoto iskolája részt vett a Waseda Egyetem által szponzorált középiskolai bajnokságon. A verseny eleji poolban három csapatnak kellett megküzdeni és csak egy juthatott tovább. Fujimoto a később rendkívüli hírnévre szert tett Mori Toraoval került szembe és szoros küzdelemben kikapott egy jól elhelyezett katate-tsukival. A pool eredményei következtében Fujimoto és Mori csapatának ippon shōbut kellett vívnia, hogy eldöntsék ki jusson tovább. Végül Mori csapata győzedelmeskedett, Torao kemény küzdelemben ismételten katate-tsukit szúrt.

Annak ellenére, hogy Fujimoto csapatának álmai a bajnokság megnyerésére szertefoszlottak, Fujimoto kendōja ámulatba ejtette a nézőket, és amikor elvégezte a középiskolát, tanulmányait a Waseda Egyetemen folytatta. Az egyetemi kendō klubnak több mint nyolcvan tagja volt és vezetői Takano Sasaburō és Saimura Gorō voltak. Fujimoto balszerencséjére a Tokióban töltött ideje csupán egy évre korlátozódott, ugyanis apja akaratának megfelelően vissza kellett térni Kagawába, hogy segédkezzen a postahivatalnál. Ez a legtöbb ember esetében a kendōs karrier végét jelentette volna, de Fujimoto esetében máshogy történt.

1934-tenran-02         

Tenran Jiai

A Shōwa korban három Tenran Jiait rendeztek, Shōwa 4 (1929), Shōwa 9 (1934) és Shōwa 15 (1940)-ben az egyre erőteljesebben militarizálódó és agresszív Japánban. A másodikat, amelyiken Fujimoto is részt vett, a koronaherceg, Akihito (a jelenlegi császár) születésének alkalmából rendezték, ami nagy örömre adott okot országszerte.

A tokiói eseményen való részvétel elnyerése érdekében válogatóversenyeket rendeztek az egyes tartományokban. Fujimoto, mint postai hivatalnok indult el a kagawai válogatón és a döntőben jóbarátját, Ueda Hajimet (később hanshi 9. dan) legyőzve biztosított helyét a Tenran Jiaion. A bajnokság két napig tartott 1934 májusában a tokiói császári palota egyik edzőtermében, a Saineikanban került megrendezésre. Az első és második kört az első napon bonyolították le, az elődöntőket és a döntőt a másodikon. A császár csupán ezen a második napon tette tiszteletét az eseményen.

1934-tenran-07

Első nap, május 4.

Az első körben a prefekúrabeli vívókat tizenkét, egyenként négyfős csoportra osztották. A csoporton belül mindenki mindenkivel megküzdött, majd a legjobb eredményt elérő jutott tovább a második fordulóba.

Fujimoto első körének eredményei:

  • Koga (古賀) ellen (Nagasaki, renshi 4. dan) – kote, men
  • Machida (町田) ellen (Nagano, dan) – men, men
  • Otomo (大友) ellen (Taiwan, 3. dan) – men, dō

Fujimoto mindhárom ellenfelét 2-0-ra győzte le.[1]

A második körben a megmaradt tizenkét versenyzőt négy, egyenként háromfős csoportra osztották, majd ismét meg kellett küzdeniük egymással a csoporton belül.

Fujimoto második körének eredményei:

  • Matsukai (松海達男) ellen ( dan) – dō, kote
  • Ogawa (小川弘) ellen (Akita, 3. dan) – dō / dō, men

Fujimoto mindkét küzdelmét megnyerte, habár az első ippont (gyaku-dō) elvesztette a verseny legfiatalabb, 19 éves indulója, az Akita prefektúrabeli Ogawa ellen. Eredménye azonban kétséget kizáróan lehetővé tette, hogy a következő napon a császár színe előtt léphessen pástra.

1934-tenran-01

Második nap, május 5.  

A két elődöntő, melyeket a reggel folyamán tartottak, a következőképpen alakult: Fujimoto (Kagawa, 3. dan) x Ogasawara (Aimori, 4. dan) és Noma (Tokyō, renshi 6. dan) x Seijima (Kanagawa, renshi 4. dan). Fujimoto 2-0-ra legyőzte Ogasawarát (小笠原二郎) egy mennel és egy kotéval, Noma pedig 2-1-re nyert Sejimo (瀬下喜一) ellen. Ez volt az első vesztett ipponja a mérkőzés során.

A döntőbe tehát Fujimoto Kaoru, a huszonegy éves postahivatalnok és gyaku nitō specialista Kagawából és Noma Hisashi, a huszonöt éves renshi 6. dan, a Noma Dōjō építtetőjének fia került.

Ezen a ponton szünet következett, egyúttal a második kendō verseny válogatóit bonyolították le. Ebbe a versenybe válogatott mestereket hívtak, úgymint a Keishicho, a hadsereg, a császári testőrség, a Busen shihanjai, stb., illetve sort kerítettek egy kis kakarigeiko bemutatóra, melyen a legfiatalabb résztvevő tizenkét éves volt.

A döntő

Délután fél háromkor felhangzott a taiko dob dobbanása, és kezdetét vette a döntő. Az omote-shinpan Nakayama Hakudō volt, az ura-shinpanok pedig Ogawa Kinnosuke és Saimura Gorō. A küzdelem első percében Fujimoto sikeres dō vágást hajtott végre Nomán, majd folytatva a nyomást egész a sarokig szorította őt. Ekkor, ismeretlen okból, Fujimoto hátralépett. Ebben a pillanatban az addig hátraszorított Noma előrelépett és sikeres gyaku-dōt vágott. Az állás kiegyenlítődött.

Ami az ‘ismeretlen ok’-ot illeti, sokan azok közül, akik látták, azt állították, hogy semmi oka sem volt Fujimotonak, hogy egy olyan erős pozícióból hátralépjen. Az nem az a fajta kendō lett volna, amit tanult, vagy amit korábbi összecsapásai során mutatott. (Mindössze egy ippont vesztett idáig.)

Fujimoto egyik barátja, Ueda Hajime, aki később részt vett a harmadik Tenran Jiaion, a jelenlegire pedig épp Fujimoto ellen nem jutott be, így kommentálta az eseményeket:

„Az első két Tenran Jiaira apámmal mentem (Ueda Heitarō hanshi), a harmadikra pedig, mint versenyző. A császár előtt rendezett versenyek, főleg a háború előtt, nem olyanok voltak, mint manapság – mindig tudatában kellett lenned a helyzetednek a császárhoz képest, sosem mutathattad neki a hátad. És ez igaz volt a bírákra is.” Ueda Hajime, hanshi 9. dan, a Kagawa Kendō Szövetség tiszteletbeli elnöke

Lehetséges, hogy Fujimoto a császár jelenléte miatt érzett zavara okozta a pillanatnyi koncentrációvesztést, amit Noma kihasználhatott. Ahogy azt a kendōsok jól tudják, egyetlen pillanatnyi bizonytalanság elég, hogy elveszítsünk egy ippont. Pontosan sosem fogjuk tudni, de Ueda legalábbis erre célzott.

 Shōbu

Amint a döntő pontért vívott küzdelem kezdetét vette, Noma hidari jōdan állást vett fel. Fujimoto továbbra is erős nyomást gyakorolt Nomára és látszatra jó kote és dō vágásokat ejtett, de ippont mégsem kapott. Noma visszatért a chūdan no kamaehoz és folytatta a harcot. Az utolsó pillanatban Fujimoto megpróbálta eltéríteni Noma shinaiját a kodachijával és egyúttal ment támadott, Noma pedig hasonlóan men vágást indított. Az omote-shinpan, Nakayama Hakudō pedig felemelte a jobb kezét, mutatván Noma menjének ippon értékét. A küzdelem ezzel véget ért.

A válogatott kendōsok küzdelmei után, melyen Ueda Heitarō hanshi is részt vett, ezt mondta Fujimotonak:

„Jól csináltad. Egy küzdelem végkimenetele a legapróbb pillanatokon és a szerencsén múlik. A te kardodban pedig megmutatkozott a szíved. Nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy vesztettél. Töltsd meg szíved büszkeséggel és térjünk vissza együtt Kagawába!”

Most pedig következzen néhány, a döntősöktől származó idézet az akkori újságokból.

Fujimoto: – Teljes szívemből küzdöttem anélkül, hogy túl sokat törődtem volna a győzelemmel és vereséggel. A legkevésbé sem bánom, hogy vesztettem. Már csak amiatt is, hogy a Tenran Jiai döntőjében küzdhettem, boldogan térhetek vissza a szülővárosomba. (Shōwa 9. Május 6., Kagawa Shinho)

Noma: – Úgy küzdöttem, mintha egy álomban lettem volna. Tegnap vagy ma reggel azt lehetett volna mondani, hogy jószerencse kísért, vagy hogy könnyedén jutottam tovább. A döntő azonban nagyon kemény volt. A fele környékén azt gondoltam, ‘ennyi volt, végem van…’ de mégis, Fujimoto balszerencséjére, győztem. A döntőben a legjobb, legtisztább kendōt akartam mutatni, amit csak tudok, de Fujimoto nem hagyott nyitást, így a harc nagyon nehéz volt. Ebben a pillanatban nem igazán érzem úgy, hogy győztem. (Shōwa 9. May 6., Osaka Asahi Shinbun)

Fujimoto Kaoru egy vidéki fickó volt, aki az apja postahivatalában dolgozott, gyaku nitō stílusban forgatott két házikészítésű shinait. Noma Hisashi, renshi 6. dan, egy igen befolyásos és népszerű ember csodagyereke volt, mindamellett Nakayama Hakudō, az omote-shinpan kedvenc tanítványa.

„Fujimoto-san nem győzött. Végétére is Noma-san volt az ellenfele…”- Fujioka Jun

A fent idézett Fujioka Tokióban született és nevelkedett, egy a Kokushikan Egyetemmel kapcsolatban álló középiskolába járt, majd a Chukyo Egyetemen tanult. Tanárai Saimura Gorō és Nakayama Hakudō voltak. Más szavakkal, az akkori kendō felsőbb köreiben mozgott és kapcsolatban állt mind a Noma Dōjōval, mind a Noma családdal. Mindezt figyelembe véve és ennek dacára ő is elképzelhetőnek tartotta, hogy a bírák elfogultak voltak.

Fujioka mellett újságok és más szemtanúk is utaltak ennek lehetőségére.

Amellett úgy vélekedtek, hogy helyesebb, ha olyan kenshi nyeri a császár előtt rendezett bajnokságot, aki egy kardot használ és ezzel képviseli a kendō igazi mivoltát olyasvalakivel szemben, aki kettővel vív.

1934-tenran-241A nitō használata

A következőket nehezményezték Fujimoto két-kard használatával kapcsolatban:

  1. a shinaijai túl könnyűek voltak
  2. kétséges, volt-e egyáltaln nitō tanára
  3. a nitō a kardvívás nem valódi formája

Könnyű nitō shinai

Habár Fujimoto saját készítésű shinaiainak hosszát (3,6 és 2,6) feljegyezték, a súlyukat nem. Vizsgáljuk ezt meg mai szemmel: 3 shaku 6 sun megközelítőleg 109 cm, a 2.6 shaku pedig 79 cm. A ZNKR útmutatása alapján a nitō shinaiokra vonatkozó mai szabályok szerint a daitō hosszának kevesebbnek kell lennie, mint 114 cm, a shotō hosszának pedig kevesebbnek, mint 62 cm. Az egyetlen eltérés a daitō hosszában jelentkezik, ami mintegy 17 cm-rel hosszabb a ma használatosnál.  Természetesen nehéz megállaptani, hogy a shinaiok túl könnyűek voltak-e – főleg a hosszabbik daitō esetében – mindazonáltal a küzdelmet végignéző mesterek az alábbi kommentárokat tették ezzel kapcsolatban.

Ueda Hajime: – Nem gondolom azt, hogy Fujimoto shinaiai túlságosan könnyűek lettek volna. Sőt ellenkezőleg, elég szilárdak voltak. Erős fiú volt és úgy forgatta a shinaiait, mintha könnyűek lettek volna. Nem tudom, talán ezért gondolták néhányan, hogy maguk a shinaiok is könnyűek voltak.

sm-fujimoto_0002

Halála

Mialatt kendō oktatóként dolgozott korábbi középiskolájában, 1941 szeptemberében Fujimoto megkapta a behívóját a hadseregbe és Burmába küldték.

 1942-ben egy dzsungelbéli bevetés során lövés érte a bal vállát és a golyó a mellkasába hatolt. Egy régi kendōs barátja szerint nem sokkal a történtek után Fujimoto sírva mondta neki:

„Kan-san (a barátja neve), ha amputálják a karomat, soha nem kendōzhatok többé!” Egy héttel később Fujimoto meghalt. Halálát feltehetően az amputációt követő sebfertőzés okozta. Huszonnyolc éves volt, kyōshi 5. dan.

Csak elképzelni tudjuk, milyen hatása lett volna a kendōra (és főleg a nitō kendōra) ha a háború borzalmai nem árasztották volna el a világot. Természetesen lehetetlenség megmondani milyen lett volna a jövő, ha a háború számtalan áldozata megtarthatta volna az életét.

Kiegészítésként megjegyzendő, hogy Fujimoto halálának körülményeire több változat is olvasható, a fent leírt csupán egy azok közül.

[1] Mivel itt még nem alkalmaztak időmérést, a küzdelmek mindenképpen két pontig tartottak.

Chiba sensei emlékére – Interjú Chiba Masashival


Chiba Masashi hanshi tegnap délután, hosszas betegség után elhunyt. Valószínűleg alig akad kendóka, aki ne hallott volna róla és zseniális jódanjáról. De sokan találkozhattak is vele személyesen, hiszen Chiba sensei rendszeresen látogatott Európába (Olaszországba és Angliába) és nagyon sokban hozzájárult az európai kendó fejlődéséhez is. Emlékére az alábbi interjú-részletet szeretném közzétenni.

14441049_1270811326270504_3869642538813396857_n

Megjelent a Kendo Nippon 386. számának első cikkeként, 2013 Áprilisában

Ötven év. Egy fél évszázad telt el azóta, hogy Chiba Masashi először fogott shinai-t a kezébe a középiskola első évében. Ebben az időben a Miyagi prefektúrabeli Kogota Nórin Középiskola növendéke volt, ahol a szigorú és kemény edzéseket a legendás kendóka, Nyui Yoshihiro, ragadvány nevén a Fehér Démon, tartotta. Chiba sensei később a tokiói rendőrségnél szolgált, ahol számos további híres mestertől tanulhatott.

Ahogy folyik a beszélgetés, úgy bukkannak fel sorra egymás után az emlékek. „A középiskola harmadik évében Nyui mester azt mondta, hogy szenteljem magam a jódan kamae-nak és ettől kezdve addig kakarigeikóztatott chudan-ban, amíg már majdnem összeestem, ekkor pedig rám parancsolt, hogy „Emeld fel!” és ezután kétszáz vágást kellett végrehajtanom. Közben többször kérdezte, hogy „Te meg hogy vágsz?” és kiütötte a kezemből a shinai-t.

Nem telt el sok idő a jódannal való ismerkedés után, amikor is odaálltam sensei elé és azt mondtam neki: „Sensei, elegem van a chudanból!” Ettől aztán Nyui mester nagyon dühös lett, rám kiáltott, hogy „Micsoda?!” és számos tsuki szúrást küldött a munémra (A dó felső része). Féltem, meg voltam rémülve, de nem tehettem semmit. Megalázva éreztem magam minden alkalommal, amikor sensei degashira mennel  megvágott és azt mondta: „Ez az, a jódan ez az érzés.” És sokszor ismételte el, hogy: „Meghátrálni nyomorúságos dolog, a jódanban aiuchival (együttes vágás) kell győzni.” Én pedig azt gondoltam: „Igen, értem már.”

Tokióban a rendőrségen minden egyes nap meg kellett küzdenem a nyomással, amit rám gyakoroltak. Mivel nagyon fiatalon nyertem meg az Össz-Japán Bajnokságot, mindenki azt várta tőlem, hogy most már mindig nyerni fogok. Annak ellenére, hogy nem vonultam vissza és Tokióban maradtam, sokszor éreztem azt, hogy ha lett volna hova mennem, elhagytam volna a rendőrséget és visszamentem volna vidékre. Arra gondoltam, hogy nem versenyzek többé és sokat szenvedtem emiatt. Olyannyira, hogy előfordult, hogy egész éjjel aludni sem tudtam. Felkelés után az első gondolatom az volt, hogy vajon ma is dühösek lesznek rám? Kirikaeshi, kakarigeiko… amikor odaértem az edzőteremhez, már annyira remegett a lábam, hogy mozdulni alig tudtam. Azonban amikor versenyre került a sor, minden megváltozott és csak arra tudtam gondolni, hogy Meg kell csinálnom. Győznöm kell.

kendonippon386c

A képen az 1972-es Japán Bajnokság döntőjében Chiba Masahsi győztes morote-menje látható, mellyel megnyerte a versenyt a szintén legendás jódanos kendóka, Kawazoe Tetsuo ellen

Az egész sportolói életem ennek a kötelességnek a jegyében telt.” Chiba sensei háromszor nyerte meg az Össz-Japán Bajnokságot. Harmincnégy évesen, dicsfényben vonult vissza az aktív versenyzői élettől, hogy tovább lépjen, mint hanshi, mint mester, mint vezető. „Másfajta szigor kell a középiskolásoknak és más a felnőtteknek. Egy mesternek követnie kell a saját útját és folytatnia kell a gyakorlást. A tanításhoz, a vezetői képességen kívül, szükséges egy olyan gyakorlás, ami által a mester viselkedésében és technikai tudásában is mintává válik. Úgy kell edzeni, hogy szilárdan megragadunk minden egyes lehetőséget és tesszük ezt becsülettel. Minden nap egy csata önmagunkkal, amit csak mi vívhatunk meg, senki más. A kendóban a legjobb a dójó-ban való gyakorlás, mivel „a tapasztalat elengedhetetlen a valódi tudás eléréséhez” (japán mondás). De az így nyert magabiztosságnak az ellenfél felé tanúsított jóindulatban kell megmutatkoznia.

A gyűrűs és a kisujjak tövében, azon a részén a kéznek, amivel a tsukagashirá-t fogjuk, a tipikus kendós keménység mindig megmarad. Ezt úgy is nevezik, hogy a „shinai bőrkeményedése”. Ezen kívül Chiba sensei keze sima és puha tapintású. Egy igazi szakértő keze, mely elhagyott minden haszontalan felesleget. „Ma már megértem, hogy az ember számára nincsen béke, amíg meg nem hal. Amikor visszavonultam a rendőrségtől, eleinte azt gondoltam, hogy most majd pihenhetek… hát korántsem így lett (nevetés). De akárhogy is, ez kellemes érzés. Azokon a napokon, amikor könnyű szívvel nem edzek, nem is nyerek semmit és ezek a napok unalmasan telnek. Sokkal jobban szeretem azokat a napokat, amikor gyakorlok. De emellett szeretek saké-t inni és enni is. És szívesen beszélgetek másokkal, olyankor nagyon jól érzem magam. Mivel a kendó a napjaim, sőt az egész életem részévé vált, nem is tudom elképzelni az életet nélküle. Nem hiszem, hogy ez valaha is másként lesz, úgyhogy teljes szívvel maradok a kendónál.”

kendonippon386a

Chiba Masashi, a tűz kamae mesterének kezei, melyek oly sok éve fogják a shinai-t és magukban hordozzák az edzések és versenyek lenyomatát – az önmagába vetett hitet, az örömöt, a fájdalmat és a vidámság emlékeit – történetének első fejezetekén a három Japán Bajnokságbeli győzelmet írták meg. Kérjük, meséljen most ezekről…

Fordította: V.Á.

Chiba Masashi 1944. április 20-án született Nakatában, Miyagi prefektúrában. 

Háromszoros japán bajnok és az első Kendó Világbajnokság győztese volt csapatban.  Emellett számtalan más rangos kendó verseny győztesen és helyezettje volt. Az alábbi videóban egy összeállítás látható számos zseniális pillanatáról.

Vélemény: A kendó és a 2020-as tokiói Olimpia


Bár a 2020-as Olimpia Tokióban kerül majd megrendezésre, Japán legreprezentatívabb harcművészetét, a kendót nem találjuk majd az olimpiai sportok között. A dzsúdót 1964-ben mutatták be az Olimpiai Játékokon, ami egyszersmind az utolsó olyan év volt, amikor a nemzetközi sporteseményt Tokióban tartották.

kendopix-e1435216390762-760x451

Ha a kendót, melynek szó szerinti jelentése a Kard Útja, valaha is az olimpiai sportok közé sorolnák, arra minden bizonnyal a tokiói Olimpia lenne a legalkalmasabb. A kendós világ véleménye azonban – érthető okokból – megoszlik e kérdést illetően.

Olyasvalakiként, aki maga is gyakorolja a kendót – és részt vett a tavalyi Tokióban megrendezett Kendó Világbajnokságon – én is úgy vélem, hogy a kendó nem hasonlítható egyetlen más sporthoz sem.

wkcsporevjapan

Minden mérkőzés az ellenfél felé való tiszteletteljes meghajlással kezdődik és végződik.

Egyrészt, a győzelmi öröm bármiféle kimutatása, – akár a levegőbe való diadalittas öklözés által  (érthető reakcióként egy nehezen megszerzett pont megszerzése után)- az imént megszerzett pont azonnali eltörlését eredményezné, mivel ez tiszteletlenség az ellenféllel szemben.

Maga a pont megszerzése sem olyan egyszerű dolog. A megfelelő testfelület megütése mellett (fej, alkar, törzs vagy nyak), annak módja (folyamatos támadó testtartás mellett), a lelkület, melyben a pont megszerzése bekövetkezik, valamint az azt követő folyamatos fizikai és mentális készenlétet kifejezése (mely nem a győzelmi öröm jele) egyaránt fontosak.

A vívásban alkalmazott elektromos találatjelző, vagy a videóbíró, ahogyan az már a szumóban lehetségessé vált, a kendóban nem használatosak.

fencing

A jelenet, amit sosem fogunk látni kendó mérkőzésen

Ennélfogva a versenyzők sorsa a jelenlévő három bíró és az ő tudásuk kezében van. Nem ritkán fordul elő, hogy a versenyzők úgy érzik, hogy a meccset egy homályos bírói ítélet miatt veszítették el, de ilyen esetben a kendó szellemisége azt diktálja, hogy úgy kell erre tekinteni, hogy a vesztes versenyző saját pontja, melyet ő maga győztesnek gondolt, valójában mégsem volt elég jó.

Egy híres, Edó-kori kardvívó egyszer azt mondta: „Kifürkészhetetlen győzelem létezik, de elképzelhetetlen vereség nincs.” Ami azt jelenti, hogy az embernek mindig az elszenvedett vereségein kell gondolkoznia, nem a győzelme fényében sütkérezni.

mmexport1435803032993-760x428

A kendó egy japán harcművészet, mely bambusz kardot használ és célja szigorú edzések révén a harci technikák és olyan erények elsajátítása, mint a bátorság, tisztelet, becsület, etikett – azzal a céllal, hogy felülkerekedjünk a legnagyobb ellenségünkön: önmagunkon.

Más harcművészetektől eltérő módon, a gyakorlók fokozatának (dan) semmilyen látható jelölése nincs, mint pl. színes övek. A viselkedés és a vívás minőségének érettsége az egyetlen, ami jelzi a fokozatot, illetve ha udvariasan megkérdezzük az illetőt. (Általában az edzést megelőző sorakozó fokozatok szerint történik a legmagasabbtól az alacsonyabbak felé.)

Ha a kendó olimpiai sportággá válna, a népszerűsége megnőne, és sokan kezdenék el gyakorolni.  De ez egyúttal azt is kockáztatná, hogy valóban „csak” sporttá válna, ahol elsősorban a sebesség és az erő határozza meg a győzelmet a technika és a szellemiség rovására.

Kissé ironikusan, még hosszú ideig azt mondhatjuk, hogy bár a kendó olimpiai sportággá válásának a legnagyobb ellensége éppen önmaga, mégis ez az egyetlen olyan sport, ami hű maradt az Olimpia eredeti szellemiségéhez, ami a barátság, a tisztelet, az összetartás és a fair play művelése – nem pedig a hírnév, az aranyérmek és a támogatók hajszolása.

Forrás:

http://www.wattention.com/opinion-kendo-and-the-2020-tokyo-olympics/

fordította Vachter Ákos

Shimano Ryoichi: Kendó titkaim


kyoto2012

Bevezető

A klasszikus japán kardvívó iskolák (Koryu) mindegyikének megvoltak a maguk titkos tanításai, melyek az iskola alapítójától származtak és szájhagyomány útján adták tovább őket. Ezek a tanok mindig a mesterről annak legidősebb fiára szálltak. Sok ezek közül azonban mára nyilvánosságra került. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy manapság már nem kell életre-halálra menő kardpárbajokat vívnunk egymással, és ebből következik, hogy az ok, ami szükségessé tette a titkok megőrzését, megszűnt. Valamint a nyilvánosságra hozatalt segítette elő az attól való félelem is, hogy a tanok megfelelő örökösök hiányában egyszerűen elveszhetnek. A titkok nemcsak értékes tanítások, hanem fontos kulturális örökséget is jelentenek. Ilyen körülmények között számos iskola arra az elhatározásra jutott, hogy inkább nyilvánosságra hozzák rejtett tanításaikat, ezáltal szolgálva azok fennmaradását a japán kultúra részeként. Continue reading

Nakakura Kiyoshi hanshi, 9.dan


ed0fbf3512edf986b01bacca6d2027e0Nakakura Kiyoshi kendō, iaidō hanshi 9. dan
(1910. szeptember 24. – 2000. február 9.)

Nakakura Kiyoshi sensei kisgyermekként kezdett kendót tanulni, majd 17 éves korában belépett a Daidokan dojoba azzal a céllal, hogy hivatásos kendós váljék belőle. Nagyon hamar Nakayama Hakudo legjobb tanítványainak egyik lett, amikor 1930-ban, 19 évesen a Daidokan-ból tovább lépve beiratkozott a híres Yushinkan Dojo-ba, ahol csatlakozott Haga Junichi-hez és Nakajima Gorozo-hoz. Hármójukat csak úgy emlegették, hogy samba garasu, vagyis a “három varjú” (nagyjából olyan, mint “a három muskétás”) az 1920-as és 30-as években elért kendós sikereik miatt.

Ueshiba Morihei 1932-ben örökbe fogadta és megtette örökösévé, majd miután elvette feleségül az alapító lányát, Matsuko-t, felvette a Ueshiba Morihiro nevet. A pár öt év házasság után elvált, Nakakura pedig otthagyta az Ueshiba dojo-t és visszatért a kendóhoz. Számos versenyen vett részt és élete során rendkívüli sikereket ért el a kendóban és az iaidóban egyaránt, melyek kitartottak egészen hetvenes éveiig.
Nakakura sensei 9.dan hanshi fokozat birtokosa volt mind kendóban, mind iaidóban, és korának egyik legnagyobb kardvívója volt Japánban. Egészen haláláig aktív volt a Hitotsubashi Egyetem shihanja-ként.
Hússzoros bajnokként hatvan verseny során egyetlen meccset sem vesztett el. (Az újságok elnevezték a Touzai-Taiko Taikai (Kelet-Nyugat Bajnokság) ONI-jának, vagyis démonának.)

dvd-nakakura-kiyoshi-kendo

Nakakura Kiyoshi – Oni no Kenshi DVD

Ez amiatt is rendkívüli, mert a II. világháború alatt olyan súlyos sérülést szenvedett a bal lábán, hogy bal lábát előre helyezve újra kellett tanulnia kendózni. Erőteljes, domináns jodan stílusát egy idő után versenyek során nem is alkalmazta, mert nem tartott fair-nek az ellenfelével szemben.

Nakakura sensei tanára és egyben barátja is volt Yoshimoto (Don) Trent senseinek, aki elmesélte Nakakura sensei utolsó napjait a kórházban. Amikor két nappal a halála előtt meglátogatta, a nagy mestert a kórház tetején találta, amint egy vascsővel suburizott, erőteljes kiai-t hallatva. Így ment át ebből a világból egy másikba, kardforgatóként az utolsó leheletéig.

Amikor azt kérdezték Trent sensei-től, hogy mitől volt Nakakura igazán nagy ember, ő azt felelte, hogy Nakakura sensei soha életében nem mondott senkiről semmi rosszat, és akármikor szükség volt rá, vagy lehetősége volt segíteni a budo-ban, ő ott volt.

Forrás: http://aishinkai.com/Heroes.html

Interjú Nakakura Kiyoshi hanshival 

(megjelent a Kendo Tokuhon függelékében, 2012. Shirokuma)

A következő szöveg egy kétrészes interjú első részéből való, melyet 1987. október 15-én készített Nakakura Kiyoshi senseijel Hideo Yamanaka (山中秀夫), a Nihon Shuppan Hoso Kikaku Társaság elnöke. Az interjú 1988. szeptemberében az Aiki News 78. számában jelent meg.

“Ha azt gondolod valamiről, hogy nem vagy rá képes, nem is leszel. De ha elhatározod, hogy mindent beleadsz, hogy elérj valamit, sikerülni fog.” A régi stílusú, háború előtti kendō edzések műve, Nakayama Hakudō mester legjobb tanítványa és egykor Ueshiba Morihei fogadott fia, a hetvennyolc éves Nakakura Kiyoshi sensei egyike Japán legnagyobb kardforgatóinak.

Continue reading

Fujii Minoru hanshi előadása


fujii sensei-1

Fujii Minoru hanshi

Fujii Minoru sensei kendó előadása

kendó Hanshi 8.dan,
az Össz-Japán Kendó Szövetség bizottsági tagja,
Hokkaido Egyetemi Kendo Klub Shihan-ja (vezető mestere)
Az előadás elhangzott: Kenshikan Melbourne, 2006. júl. 4. vasárnap
Az előadás hat részből állt össze

1. Kendó történelem
2. A kendó jellemzői
3. A kendó értéke
4. A kendó gyakorlásának hatásai
5. A kendó eszméje
6. Az oktatók szerepe

 

Ha elfáradok, egyszerűen előbb fogom abbahagyni az előadást. (Megjegyzés: Erre a valóságban nem került sor, hiszen az előadás a tervezetthez képest egy órával tovább is tartott.) Az Össz-Japán Kendo Szövetségnél az ilyen előadásokat állva szokás végighallgatni. A nézők sem ülhetnek le. Azonban most mindannyian nyugodtan foglaljanak helyet.

 

1. Történelem

 

A kendó a japán kultúra egyedülálló terméke. Kezdeti formái állatok élelemszerzés céljából történő levadászására irányultak, sokkal később pedig a Harcos Fejedelemségek Korában (Sengoku Jidai) a kard politikai szerephez jutott. Ettől kezdve a kardokat, lándzsákat, botokat stb. azért készítették, hogy embereket öljenek velük.
   Később, a Tokugawa  sógunátus idején megalkották a busidó eszméjét. A kardokat már nem háborúskodásra használták, hanem kardvívó iskolák alakultak, melyek a gyilkoláson alapulva fejlesztették a kard használatát. Volt idő, amikor egyszerre 4-500 különböző kardvívó és más fegyver használatát oktató iskola (ryuha) létezett Japánban.
   A kendó több különböző iskolából alakult ki, ezek közül néhány példa az Itto-Ryu (一刀流), a Yagyu-Shinkage Ryu (柳生新影流), vagy az Ono-ha Itto Ryu (小野派一刀流). Tokugawa Ieyasu választása a Yagyu Shinkage Ryu iskolára esett, mivel ez nem a kard gyilkos oldalára helyezte a hangsúlyt, hanem épp ellenkezőleg, arra a szemléletmódra, ami a kardra, mint egy spirituális, az emberi jellemet formáló eszközként tekintett.
A Yagyu Ryu két kulcsfontosságú elgondolásra épült: ezek pedig a satsuninto (殺人刀) és a katsujinken. A satsuninto szó szerinti jelentése “az embert ölő kard”, a katsujinken (活人剣) pedig “az életet adó kard” vagy “jellemformáló kard”.
   Így történt, hogy az embert ölő kardból kialakult az emberi életet fejlesztő, életet adó kard. A Tokugawa klán több mint háromszáz békés éven át uralkodott, ami a katsujinken szemléletmódjának volt köszönhető. A mai kendó ezt a vonalat viszi tovább, ahol a cél nem erősnek lenni, vagy legyőzni másokat, hanem az emberi kultúra, az emberi jellem fejlesztése.

Continue reading

A shinai kiválasztása és ápolása


Az alábbi rövid cikk a Facebookon bukkant fel a World Kendo Network csoportban pár nappal ezelőtt.

shinainoshikumikataHabár a shinai-k nem tartanak örökké, egy kis ápolással meg lehet növelni az élettartamukat.

Először is lássuk, hogyan válasszunk jó shinai-t.

  1. A shinai súlypontjának elhelyezkedése kulcsfontosságú az új darabok kiválasztásánál. Két azonos súlyú shinai közül mindig azt válaszd, amelyiknek könnyebb a fogása.
  2. Amikor kiválasztod a shinait, mindig győződj meg arról, hogy a négy bambusz szál szorosan illeszkedik akkor is, miután levetted az eredeti csomagolást / rögzítő szálakat.
  3. Ajánlatos két vagy három darabot venni egyszerre ugyanabból a shinai típusból. Az azonos átmérőjű és súlypontú shinai-k lehetővé teszik, hogy kicseréld a szálakat, megkönnyítve ezáltal a shinai javítását a jövőben.

A shinai ápolása

  1. A shinait úgy kell tárolni, hogy vagy az oldalán feküdjön, vagy pedig függőleges helyzetbe állítva. Ha állítva tároljuk, a tsuka vagyis a markolat mindig legyen alul.
  2. Tegyük szokásunkká, hogy kilazítjuk a tsuru-t használat után. E nélkül a shinai bambusz szálai idővel meghajolhatnak.
  3. A shinai-t úgy ápolhatod, ha meglazítod a tsuru-t, valamint időnként olajat viszel fel a shinai külső oldalára.
  4. Gyakorlás után tárold a shinai-dat a vásárláskor kapott műanyagtasakban.
  5. A shinai-t akár egy napra a fürdőszobában is hagyhatod, hogy magába szívhasson némi nedvességet. Vagy akár egy nedves törülközővel is áttörölheted, hogy elkerüld, hogy kiszáradjon. Erre különösen télen kell figyelni. Ha a shinai kiszárad, sokkal könnyebben törik.
  6. Ez ugyan függhet az edzésmódszeredtől, de ajánlott két hetenként másik shinai-al gyakorolni. A jobba kezeseknek: képzeld el, hogy a felső bambusz szál az 1-es, majd az óramutató járásával ellentétes irányban egymást követő szálak a 2,3,4. Célszerű lehet úgy forgatni a szálakat, hogy a jelnlegi 4-est fordítod az 1-es helyére, majd legközelebb a mostani 3-ast, stb. Bal kezeseknek hasonlóképpen, csak az óramutató járásával megegyezően 1-4-3-2. Hogy a shinai-d élettartamát meghosszabbítsd, ajánlatos időnként a tsukát a fent leírtak szerint elforgatni.
  7. Ha túl szorosra húzod a nakayui-t, akkor a shinai könnyeben repedhet meg. Ezért ajánlatos a shinai-t nem túl szorosra húzni.

Forrás

0bf378d2

a shinai olajat szív fel – forrás:letskendo.com

 

 

Jôdan vs. Katate-Jôdan Shiai 1972-ből (Kawazoe vs. Edô)


Pár napja bukkant fel a Facebookon az alábbi videó egy 1972-es versenyvívásról, melyen a felvétel idején 22 éves, 4. danos, később kétszeres japán bajnok Kawazoe Tetsuo küzd jôdanban az ekkor 32 éves Edô Kôkichi -vel (renshi 6.dan).
A videó érdekessége egyrészt, hogy hangsávot is tartalmaz, a másik, hogy Edó sensei katate vagyis egy kezes jôdanban küzd Kawazoe ellen. Az eredményt nem mondom el, izgalmas meccs, érdemes végignézni még így több, mint 40 év távlatában is.
Egyébként ezen a videón Chiba sensei vív egy szintén katate jodan-t alkalmazó ellenfél ellen. (Ez azonban kevésbé izgalmas.)
Kawazoe sensei 1983-ban egy tragikus vonatbalesetben életét vesztette, Edô sensei azonban ma is él.
Kawazoe Tetsuo-ról egy hosszabb cikk is olvasható a Kinsho.hu-n erre a linkre kattintva.
Edo Kôkichi (惠土孝吉) 32, renshi 6.dan (Össz-Japán Bajnokság 3. hely, 1961;1962;1964), II. hely 1965)
Kawazoe Tetsuo (川添哲夫) 22, 4.dan (Össz-Japán Bajnok 1971, 1975, jôdan)
Az adatokért köszönet Suhajda A. Zoltánnak.

Interjú Iwao Yukuo mesterrel a sikeres 8.dan vizsgája alkalmából – Kendo Jidai Magazin


Megjelent a Kendo Jidai Magazin, 2010/III. számában
Japánból angolra fordította Matsuda Kazuyo
Forrás:
Magyarra fordította Vachter Ákos

Kobayashi: Engedje meg, hogy gratuláljak a sikeres 8. dan vizsgához. Évtizedek óta ismerjük egymást és külön hálás vagyok a sikeréért, hiszen ön is a Kanagawai Kendo Szövetség tagja.
Iwao: Nagyon szépen köszönöm.

K: Az ön eredménye reményt adhat más a 8. danra vizsgázó tanároknak, hiszen önnek ez 70 évesen sikerült. Hogyan érezte magát, amikor november 24-én a vizsga helyszínére utazott?
I: Az én házam Ebina városban van, így délelőtt 10 órakor indultam a Budokanba. A
regisztráció időpontja 11:30-ra volt kiírva, így nem kellett aggódnom amiatt, hogy esetleg
elkésem.

K: A vizsga napja igen különleges és váratlan nehézségek is adódhatnak, például ha az
ember elfelejt valamit, vagy gondjai adódnak a közlekedéssel. Ezek a dolgok mind hatással vannak a vizsgán nyújtott teljesítményre. Tehát önnek nem adódtak ilyen gondjai?
I: Nem, Ebinából Shinjuku-ba az Odakyu vonalon, illetve Shinjuku-ból a Kudanshita
metróvonalig nem volt semmi probléma.

K: A vizsga első fele délután volt. Mire gondolt addig?
I: A jelenlegi sikerességi arány a 70 éves és afelettiek esetében majdnem nulla. Ez
alkalommal erőteljes és dinamikus kendót szerettem volna mutatni, ezt mondtam magamnak.
10-20 évvel fiatalabb kendót terveztem bemutatni a vizsgáztatóknak. Ily módon képes
lehettem dinamikus és erőteljes kendót mutatni.

K: Értem. Van egy mondás, miszerint “Az idősebbek mutassanak fiatalabb kendót, a fiatalok pedig nyugodt kendót, amilyet az idősek.” Ez egy hasznos tanács lehet a hosszútávú fejlődéshez bárki számára. De hogyan valósította meg ezt a gyakorlatban?
I: Az elsődleges a Hassei, a hang képzése. Az ember hangjának és a Kisei-nek visszhangot
kell vetnie az egész csarnokban. Hatásos Hassei nélkül nehezen veszik észre az embert a
vizsgáztatók.

K: Ez valóban fontos. Nekem is van egy saját tapasztalatom. Miután a vívók felállnak
sonkyo-ból, és elkezdenek seme-t gyakorolni egymásra, megkezdőik a taktikázás egymás ellen a megfelelő távolságon belül. De a vizsga során nagyon fontos, hogy a szellemet is megmutassuk a megfelelő Kiai-on keresztül.
I: így van.

K: Amikor én vizsgáztam 7. dan-ra, a stílusomban a “méltóságteljes megjelenés”-t igyekeztem kimutatni és a módszerem erre a rövid kiai volt. Később, amikor néztem egy 8. dan vizsgát, azt láttam, hogy a tiszteletreméltó tanárok – akik szintje messze meghaladta az enyémet – a lehető legnagyobb eredményességgel küzdöttek, és mozdulataikban a mindenfajta stílus nélküli elszántság érződött. A kendónak szüksége van erre a fajta végső elszántságra. Rengeteget tanultam a 8. dan vizsgák nézéséből.
I: Azt mondják a Kiai-t úgy kell végezni, hogy a Yu-sei-ből (hanggal) a Mu-sei-ig
(hangtalanul) kell eljutni, de a Mu-sei technikája még számunkra is nagyon messzire mutat.

K: Természetesnek mondható, hogy a fiatalabb emberek erőteljesebb hangra képesek. Ha azonban egy efféle erőteljes hang egy idősebb vizsgázó torkából tör elő, az bizonyosan megérinti a vizsgáztatókat.
I: Én is úgy hiszem.

K: Tehát sikeresen túl jutott a vizsga első szakaszán. Mire gondolt ezután a második
szakasz kezdetéig?
I: Nem kellett hosszan várnom, mivel az első szakaszom délután kezdődött. Nagyjából egy
órát kellett várakoznom, ezalatt igyekeztem megőrizni a hideg véremet.

K: Értem.
I: Három évvel ezelőtt, amikor szintén átjutottam az első szakaszon, elvesztettem a
nyugalmamat. Nem tudom miért történt, de túlságosan izgatott lettem. Aztán elkezdődött a
második szakasz. Én pedig túlságosan ideges voltam és nem is emlékeztem arra, mit kellene
tennem.

K: Ez megesik. Az elme állapota nagy mértékben befolyásolja a teljesítményt.
I: Én pedig mohó lettem. Túlságosan sietősen próbáltam átmenni. Át akartam menni. Meg is
lett a következménye. Így ezúttal igyekeztem higgadt maradni.

K: Milyen érzés volt a második szakasz után? A vizsgázó partnere Watanabe Mikio sensei
Niigata-ból szintén sikeresen levizsgázott. Ő a kollégám volt a Kanku iskolában.
I: Valóban? A második szakasz során igyekeztem megtartani elmém hétköznapi állapotát és
türelmes maradni. Erre gondoltam. Elképzeltem, hogy türelmes vagyok és amikor a partnerem
megmozdul, azonnal vágok. És szerencsére pontosan ez történt.

K: Én is láttam. Fantasztikus volt.
I: Nagyon köszönöm. Aztán végül is higgadt tudtam maradni és elkerültem a felesleges
vágásokat.

K: Biztosan nagyon várta az eredmények kihirdetését.
I: Hogy őszinte legyek, úgy éreztem, hogy sikerült, de ugyanakkor azt is, hogy újra
próbálnám, ha csak megközelítette a sikert.

K: Egyértelmű siker volt.
I: Először megnéztem az eredményeket a teremben. Természetesen nem volt ott a számom a
falon. Akkor azt mondtam magamnak, hogy majd megpróbálom újra. Aztán észrevettem, hogy nem
a megfelelő csarnokban vagyok. Amikor megtaláltam a számom, arra gondoltam, ez szép munka
volt. Húsz év után adódott egy nap, amikor ezt mondhattam magamnak.

K: A tanítványai biztosan nagyon örültek a sikerének. Tudod aludni aznap éjjel?
I: Nem, nem tudtam. Túlságosan izgatott voltam.

K: Önnek saját Dojo-ja van és biztosan nehéz volt időt szakítania a saját gyakorlására. Mi
volt a kulcs a napi gyakorlása során?
I: Nagyon sokan mondják ezt, de én is mindig gyakoroltam a Shodachi-t a rendes gyakorlás
során mindenkivel.

K: Értem. Az iskolás korú fiúk és lányok még nem rendelkeznek fizikai erővel, így nincs
értelme erőt használni ellenük. Fontos megtalálni a tökéletes pillanatot a vágásra és erő
használata nélkül kivitelezni azt – ez ugyanakkor nem könnyű.
I: Ez így van. Sokat gyakoroltam Debana-Men-t az alsótagozatosokkal és Oji-Wazá-t a
középiskolások ellen, az ő a mozgásuk már egyre gyorsul. Az persze az ő számukra nem lenne
hasznos, ha ezt tovább folytatnám, így a Shodachi után mindig Hikitate-geiko következett.

K: Mi a helyzet a felnőtt tanítványokkal?
I: Sosem lépek hátra.

K: Fontos a vizsga során, hogy az ember mindig maradjon az ellenfele területén belül.
Számomra fontos, hogy egy magasabb szinten maradjak. Azt lehet mondani, hogy ha ebben az állapotban maradunk, akkor nem lesz szükség kompromisszumra a testtartásban és a seme mélyebbre hatolhat.
I: Ha a Kamae helyes és elég jó, az ember képes kezelni az ellenfele vágásait és ha egy
lehetőség adódik, azonnal ki tudja használni. Az ideális az volna, hogy ezt mindig észben
tartjuk, de ez nem egyszerű.

K: Valóban, ez nehéz. A vizsga és a verseny nem alapmozgás, de az alapmozgás egy
alkalmazása. Demonstrálnunk kell a helyes alapokat és felhasználni őket a “gyakorlásban”. Hogy ezt sikerüljön elérni, fontos a rendszeres gyakorlás.
I: Teljesen egyetértek.

K: Számításba jött önnél a “tenouchi” is a napi edzései során?
I: Igen, és jelenleg is fordítok rá figyelmet. A technikának élesnek kell lennie és csak
helyes tenouchi által lehet ilyen. Úgy gyakorlok, hogy ilyen élesek legyenek a vágásaim,
ehhez pedig helyes csuklómozgás szükséges. Például tanulmányoztam az Ön Men vágásait is. Ön
sosem lép hátra, viszont lassan mindig előrébb nyomul, majd könnyedén Men-t vág.

K: Nos…
I: Számomra kevesebb lehetőség adódott, hogy kilépjek a Dojo-ból és 8.danos mesterekkel
gyakorolhassak. Így az adódó szemináriumok és közös edzések során igyekeztem kihozni a
legtöbbet az adódó lehetőségből és magamba szívni mindent ezekből a tanárokból. A bogu
viselésének módját, etikettet, sonkyo-t, kamae-t, stb. El akartam lopni mindent, amit csak
lehetett.

K: Manapság nem használjuk már a “lopni” kifejezést. Pedig ez minden művészet
alaptermészetének része. Én se kaptam túl sok “tanítást” a saját tanáraimtól. Le kellett
másolnom azt, amit csináltak.
I: Elhiszem.

K: És mi a helyzet a “ma-ai”-val?
I: Ahogy ön is tudja, én alacsony vagyok, mindössze 160 cm. Így nem tudok messziről vágni.
Közelebb kell tehát mennem, mint másoknak, hogy elérjem a megfelelő távolságot. Így arra
a távolságra koncentrálva igyekeztem gyakorolni, ami az én sajátom. Sokszor mondták, hogy
túl közel vagyok. De az az én távolságom.

K: Alapvető, hogy a megfelelő távolságból kell támadni. A vizsga során gyakran megesik,
hogy a vívók olyan messziről próbálnak támadni, ahonnét nem érik el az ellenfelüket. Ez
hiba és bukáshoz vezet.
I: Ahogy az ember próbálja megtalálni a távolságot, ha az elején hibát vét, az rögtön rossz
hatással lesz a testtartásra is. Rossz testtartással a vágás is erőltetetté válik, ami azt
eredményezi, hogy hiába éri el a célt, nem tekinthető kielégítő, érvényes vágásnak.

K: Igen, ez egy örökös téma számunkra. Egyébiránt Iwao sensei, van olyan bogu fajta, amit előnyben részesít?
I: Igen. Mivel nem vagyok magas, nagyon fontos, hogy illeszkedjen a testméretemhez. A Men,
Kote, Do, Tare-m mindegyike egyedi készítésű. Ez igaz a hakamámra és keikogimra is.

K: A viselet fontos. Ha az öltözet szépen áll, a kamae is szebb, ez pedig magára vonja a
tanárok figyelmét.
I: 8. danos tanárokat imitáltam.

K: És ami a shinai-t illeti?
I: 38-ast használok. Egy időben 39-es használtam, de az nem illett a testemhez. Emellett
igyekszem a tsuka hosszára is odafigyelni. Ha a tsuka bőre megnyúlik, az befolyásolja a
kamae-t, ami már úgy nem lesz ugyanaz.

K: Értem. Van még valami, amire különös figyelmet fordít?
I: Mindig figyelek arra, amit mások mondanak a kendómról. Nem tudom, hogy mindig ezt
tettem-e, de mindig nagyon figyeltem arra, amit 8.danos tanárok mondtak.

K: Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nagyon jók vagyunk, sőt a legjobbak. De ez tévedés. Van nagyon sok rossz szokás, stb. Fontos, hogy őszinték legyünk és nyitottak.

K: Iwao sensei, ön a Takushoku Egyetemen végzett, azután a Kanagawa Rendőrségen
helyezkedett el. De ön a nyomozati részlegen dolgozott ellentétben másokkal, akik a kendo  részlegen tanítottak. Tehát ön nyomozó volt. Feltételezem a munkája megkövetelte a túlórát és nem volt egyszerű folytatni a kendo edzéseket.
I: Sok embert ismertem, akik nagyon erősek voltak, mégis otthagyták a kendót más miatt. Én
nagyon szerettem a kendót és ezért próbáltam tartani a kapcsolatot a kendó szakosztálybeli
kollégákkal.

K: Értem. A fokozatokat is nagyon gyorsan szerezte.
I: Abban az időben az egyetemi hallgatók megszerezhették az 5. dan-t. Amikor alig kezdtem
el dolgozni a Kanagawa Rendőrségen, 5.danos voltam. 24 éves koromban szereztem 6. dan-t. A
Sakuragicho rendőrállomásról vittem bogu-t a vizsgára.

K: Nagyon jól emlékszem, hogy akkoriban ugyanott dolgoztunk.
I: A legfiatalabb 7. danos 38 éves lehetett. Nagyon sok fiatalabb kollégám volt a
rendőrségen, akik megszerezték ezt a fokozatot. Nagyon nagyon igyekeztem, de nyomozóként
nem sok időm jutott a gyakorlásra.

K: Elhiszem. De töretlen lelkesedéssel folytatta és ezúttal meg is lett az eredménye. Ha jól értem, 10 évvel ezelőtt nyugdíjba vonult a rendőrségtől és azóta teljes idejében a
Dojo-t vezeti. Van valami, amit napi szinten gyakorolt?
I: A test alsó részeinek erősítését. Az én erősségem a gyaloglás volt. Hogy kézre keríthessem a bűnözőket és gyanúsítottakat, volt hogy napi 7 órát gyalogoltam. A test része és a gyaloglás minden munkában nagyon fontos és természetesen a kendóban is. Még ma is 90 percet sétálok azokon a napokon, amikor nincs edzés.

K: 90 percet… az nem kevés. Nincsenek fájdalmai?
I: Szerencsére nincsenek. Ezt a szüleimnek köszönhetem. Séta közben gyakran elképzelem,
hogy verseny vagyok és közben fumikomizom. Próbálom azért nem túl gyakran, mert az
emberek olyankor furán néznek.

K: Ön mindig is kendózott.
I: Igen és nagyon szeretem a versenyeket. Minden évben részt veszek az Idősek Kendó
Bajnokságán. Illetve az egyetemi végzettek bajnokságán. Az állóképesség elengedhetetlen a
versenyekhez, én pedig a gyaloglással igyekeztem magam fitten tartani.

K:Vannak, akik egy időre felfüggesztik a versenyzést a vizsgáik előtt. Ön nem tartozik
közéjük.
I: Nem. A versenyzés jó mulatság. Az ottani feszültség az, amit nagyon szeretek. Nincs
ahhoz hasonló. Ez a feszültség a vizsgák során is nagyon hasznos tud lenni. Így hát annyi
versenyen vettem részt, amennyin csak tudtam. Sajnálatos, hogy most, hogy levizsgáztam a
8. dan-ra, már nem vehetek részt az idősek bajnokságán.

K: Ez nagyon igaz. “A mindennapos gyakorlás legyen olyan, mint a verseny. A verseny pedig, mint a mindennapi gyakorlás.” Azoknak, akik nem tapasztalták meg ezt a feszültséget versenyeken, nem tudják elképzelni azt az edzéseken sem.
I: Így van. Valamint a vágásra való lehetőség is ugyanolyan az edzésen és a versenyen.

K: Vannak, akik gyűlölik, ha megtörik a testtartásuk.
I: Igen, úgy nem lehet versenyezni, ha beragad az ember. Ha sok versenytapasztalatod van,
a védekezés mechanizmusa természetesen adódik és ebből következik, hogy a testtartás
megtörik. Ez nem egyszerű.

K: Értem. Az ön dojo-ja a háza alatt van. Szokott Hitori-geiko-t végezni?
I: Gyakran ellenőrzöm a kamae-mat a tükör előtt. Ha valakinek a kamae-ja rossz, a kendója
már a kezdettől fogva erőtlen lesz. A felkészülés (kamae) egyszerre kell a testre és a
szellemre vonatkozzon. Én úgy próbáltam gyakorolni a kamae-mat, hogy ez mindkettőre
teljesüljön.

K: Fu-kaku (méltóságteljes megjelenés) és Hin-i (elegáns és büszke megjelenés) mind fontos a vizsga során. Mindkettőnek meg kell jelennie a természetes álló kamae-ban. Nagyon sok vizsgáztató figyel erre a vívások alatt.
I: Minden nap úgy gyakoroltam, hogy arra gondoltam “hogyan is valósíthatnám meg a 8.danos
mesterek kamae-ját.”

K: A kamae megmutatja számunkra a gyakorló kendóhoz való hozzáállását. Valamit ez igaz a helyes állásra, lábmunkára, tenouchi-ra és a helyes testtartásra. Mindezeket olyan
hatékonysággal kell alkalmazni, hogy ne történjen semmilyen felesleges mozdulat.
I: Senki sem tehet szert egy ilyen kamae-ra rövid idő alatt. Én ma is minden nap gyakorlom.

K: Iwao sensei, ön egy kivételesen egészséges ember. Úgy hiszem ez az energiájának a
forrása. Ez az energia tartja fiatalon és a kendóját jó egyensúlyban.

K: 1979-ben azzal a kifejezett céllal nyitotta meg a Dojo-ját, hogy egészségere és
fegyelemre oktasson gyerekeket. Tavaly volt a dojo fennállásának 30. évfordulója. Én magam is jelen voltam a megnyitásakor – hogy el is röppent ez a 30 év. Tavaly decemberben pedig egy nagyszabású versenyre került sor az ünnepi évforduló alkalmából.
I: Valóban repül az idő. Abban az időben nagyon szerencsés voltam, hogy annyira megértő
felettesem volt a rendőrségen*. A dojo-t a földszintre építettem, a házam pedig e fölé.
Akkoriban egyáltalán nem voltak házak ezen a környéken, de mára már teljesen beépült.
Később a dojo-t tovább működtethettük a szomszédok beleegyezésével.

K: Mi volt az oka, hogy dojo-t nyisson?
I: Oita tartományból származom. Középiskolás éveim alatt nem jutottam elég edzéshez az
iskolában, így eljártam a Beppu városi Beppu dojo-ba. Ezt három évig csináltam. Ono Norio
sensei volt az ottani shihan. Ő egy nagyon jó tanár volt és a dojo-t is nagyon
megszerettem. Az út Beppuba egy óra volt vonattal, így általában éjfél után értem haza, és
éjjel 1-kor jutottam ágyba. És ez így ment három évig.

K: Értem. Tehát nagy hatással volt önre, amit a dojo-ban tanult.
I: Igen. Sok felnőtt is részt vett az edzésen, így egyszerre erősödhettem fizikailag és
szellemileg. Nagyon szerettem a háromgenerációs oktatási módszert. A Beppu Dojo-tól kapott
ajánlásnak köszönhettem, hogy felvettek a Takushoku Egyetemre is. Nagyon sok dolog van,
amit a gyerekektől tanultam, még így hetven évesen is.

K: Hány tanítványa van jelenleg?
I: A fiatal és a felnőtt tanítványokat is beleértve nagyjából 70. Van köztük sok anya is,
akik szintén tagja a dojo-nak, és is növeli a hangulatot.

K: Ez jól hangzik. Úgy tűnik, hogy önre nincs hatással a gyermekek számának népességbeli csökkenése.
I: Sajnos sokkal kevesebb tanulónk van, majdnem a fele annak, ami akkor volt, amikor a
tagok száma elérte a maximumot. A gyereke számának csökkenése is belejátszik ebbe,
illetve az is, hogy a gyerekeknek több választási lehetőségük van. Igyekszem elérni, hogy
eljöjjenek és kipróbálják a kendót.

K: Hogyan reklámoz? Szórólapokkal pl.?
I: Régen az újsághirdetések nagyon jól működtek, de manapság ez nem olyan hatékony. A
legjobb marketing manapság talán az anyák szava. Fontos tehát, hogy növeljük a tagok
számát, de ugyanennyire fontos, hogy az anyák csoportját is megtartsuk, hogy pozitív
benyomással legyenek a kendo-ról.

K: A tagok számának növelés fontos, de a meglévő tagok megtartása hasonló jelentőséggel bír. Amikor valaki abbahagyja a kendót, általában rossz benyomás alakul ki róla benne.
I: Igen. A dojo-m lépcsője fölött van a házam, így igyekszem egy otthonias légkört kialakítani.

K: Van ötlete arra, hogy lehetne növelni a kendós társadalmat?
I: Talán több megjelenéssel a médiában. Amikor én egyerek voltam, ott volt “Akado
Suzunosuke” a TV-ben. Nemrég a “Musashi no Ken”. A TV befolyása nagy, talán ha megint
lenne valami hasonló…

K: Tavaly a média igen sokat foglalkozott a Kendo Világbajnoksággal. Remélem ez az
érdeklődés meg fog maradni.
I: Igen. Az is jó megoldás lenne, ha a jelenlegi kendósok egyesével lehoznák a barátaikat
az edzésekre. Ha mindenki csak egyvalakit le tud hozni, a teljesen népesség
megduplázódik.

K: Értem. Végezetül térjünk vissza a 8. dan témára. Mi volt a sikeres vizsga legfőbb oka?
I: Hogy sosem adtam fel. 20 évembe és 33 próbálkozásomba került. Sosem gondoltam arra,
hogy feladom. Úgy vélem ebben az is sokat segített, hogy nyomozó voltam. Mindig hosszan
vártunk a gyanúsítottak felbukkanására esős, szeles napokon, függetlenül az időjárástól.
Talán ez összefonódott a kendómmal és segítette azt.

K: A türelme megszerezte önnek a 8. dan. Köszönöm szépen az interjút.

Iwao Yukuo
1939-ben született. A cikk megjelenésekor 70 éves. A Hiji Középiskola után a Takushoku Egyetemen diplomázott, miután a Kanagawa rendőrség munkatársa lett. 1979-ben megnyitotta a Seidokan Iwao Dojo-t, ahol a helybéli gyerekeket oktatta. Jelenleg az Ebina városi Kendo
Szövetség elnöke. Kendo Kyoshi, 8.dan.

 

Kobayashi Hideo
1942-ben, Kumamotoban született. A Chinsei középiskola elvégzése után a Kanagawa rendőrség
kötelékéhez csatlakozott. Beválogatták a Össz-Japán Kendo Bajnokság versenyzői közé, megnyerte a tartományi kendó bajnokságot, stb. A 12. Kendo Világbajnokság során a Japán válogatott vezetője volt. Jelenleg a Kanagawa rendőrség tiszteletbeli Shihan-ja, a Kanagawa Kendo Szövetség és a Tokioi Egyetem Kendo Szakának Shihanja. Kendo hanshi 8.dan

*Megjegyzés az angol fordítótól: A rendőrség tagjai nem nyithattak privát dojo-t abban az időben, ugyanakkor Iwao sensei különleges megállapodást kötött a főnökével, melynek következtében három feltétel betartása mellett engedélyt kapott. Ezek voltak: nem csinálhat belőle pénzt, jó kapcsolatot kell ápoljon a szomszédokkal, és nem lehet káros hatással a
nyomozói munkásságára sem munkaidő, sem minőség tekintetében.

“KENDÓ – kardvívás a legjavából” – Kinsho.hu póló terv


 

ship_kinso

A kinsho.hu első póló terve. A felirat “KENDO – swordsmanship at its finest – since 1700′ jelentése magyarul: “KENDO – kardvívás a legjavából – 1700′ óta” Ha van rá igény, meg is valósulhat. Angolul vagy magyarul is, kinsho.hu felirattal vagy akár anélkül is.

Mivel ez csak egy terv, lehet belőle bármi. Ha van ötletetek, véleményetek, írjátok le kommentbe!

Lives of Master Swordsmen: A Katana


Eleven szépség és borotvaéles penge

Több mint egy évszázad telt el azóta, hogy a Meiji restauráció (1868-1912) során betiltották a katana viselését Japánban. Manapság igazi katanára csak múzeumokban és műkedvelők gyűjteményeiben bukkanhatunk, akik nagyra becsülik e műtárgyakat és felismerik azt az eleven szépséget, amit az enyhén ívelt penge formája és tökéletesen csiszolt felszíne hordoz magában.

A japán lakosság legnagyobb része talán soha sem érintett meg s talán még csak nem is látott igazi katanát. Mindamellett minden japánban él róla valamilyen kép, melynek helyességéhez szemükben kétség sem férhet. Ezért a kialakult képért leginkább a szamuráj filmek a felelősek. Ahogyan a nyugati western filmekben a legfontosabb szerep a híres hatlövetűé, úgy a szamuráj filmekben a katanáé. Az itt használt kardok kétségtelenül csak kellékfegyverek, hiszen senki sem lenne képes olyan könnyedén forgatni egy igazi, kovácsolt darabot.

A katana jó példa a Japán és Kínai kultúra közti hasonlóságokra is. A japán kardkovácsok a kései Heian-korszak (794-1191) során sajátították el a kardkészítés fortélyait a kínai módszer alapján, majd létrehozták a formájában és minőségében egyedi, ívelt két-kezes kardot. A modern kutatók is meglepetten tapasztalták, miután részletes vizsgálatnak vetettek alá néhány igazán régi katanát, hogy azok nagyon különleges, magas szintű technikával készültek. A katana egyedülálló alkotás s messze kimagaslik a földön valaha készített kardok sorából.

A kovácsmunka előkészületei

Manapság a katanára mindössze csak, mint műalkotásra tekintenek. Azonban egészen az Edo korszakig a kard volt az a fegyver, amely a szamuráj életét megvédelmezhette, ha veszélybe került. Éppenséggel az a tény, hogy a harcos élete vagy halála a kardjától függött, tette a kovácsolás folyamatát egy komoly, erős mentális előkészületet igénylő munkává. Yamauchi Sukemasá-tól, a híres 13.sz-i kardkovácstól származnak a következő sorok ezen előkészületekről:

 Téves lenne azt hinni, hogy a katana egyetlen haszna csupán a vágásokban rejlik. Az igazi kard megszentelt lánggal teli, hogy eleméssze a lélek minden szennyét s elsöpörjön minden ártó szándékot és akadályt, s mindemellett támasza legyen az állam helyes kormányzásának.

Ezét a kovács a felkészülés során úgy tekint magára, mint istenségre, vagy akár mint magára a világmindenségre. S miként  a Tűz Istene, a mester is figyelmét minden irányba kiterjeszti, hogy elérje az elme formátlan, kristálytiszta állapotát.

A régi időkben a kard-kovácsok a munka elkezdése előtt mintegy három hónapon keresztül nem ehettek húst és nem érintkezhettek nővel, ugyanis ezeket tisztátalannak tartották. A mai „modern” korban a előkészület részeként a mester megtisztítja lelkét, imádkozik Buddhához és az istenekhez, hogy képes legyen elkészíteni e csodálatos, remekbe szabott alkotást. Általában szokás még, hogy egy megszentelt szalma füzért is kiakasztanak a kemence fölé, vagy egy szintén megszentelt botot lengetnek a műhelyben a hely tisztaságának és különlegesen fontos voltának jeleként.

  A kardkovácsok megtisztító rituáléi nagyban hasonlítanak a sumo versenyzőknek az összecsapás előtt elvégzett szertartásaihoz. A birkózók hasonlóképpen eltöltenek némi időt a mentális felkészüléssel: a küzdőtéren ismételten sót szórnak szét, majd többszöri meghajlással tisztelegnek a hely szelleme előtt. A kovács hasonlóképpen tesz, azonban ő a kovácsolás hosszú-hosszú, rengeteg koncentrációt igényelő folyamatára készül fel, amely viszont csak az elme megtisztításával érhető el.

   Úgy tartják, ha az előkészítő rítusokat nem megfelelően végzik, a kard elgörbülhet, vagy akár el is törhet. Régebben azt tartották, hogy ha a katana egy olyan kovács kezei közül került ki, aki nem volt eléggé felkészülve lélekben, akkor a megidézett természetfeletti erők megbabonázták a kard tulajdonosát, s arra késztették, hogy az válogatás nélkül öljön. Mindazonáltal ma is úgy gondolják, hogy a megtisztított elme elengedhetetlen fontosságú egy kiváló kard készítéséhez.

A kovácsolás folyamata

A penge csodálatos, jeges kék csillogása elbűvöli a rápillantó szemet és talán épp ez az, ami a katanát a művészi alkotások sorba emeli. Az a tökély, amit mint fegyver és az a szépség, amit mint műremek képvisel, a japán kovácsok különleges szakértelmének köszönhető, akik folyamatosan óvták és fejlesztették technikájukat a kezdeti időktől fogva. E kard készítésének folyamata egyedülálló a világon. Most nézzük egy kicsit részletesebben.

Alapanyagként különböző lágyságú vasakat és acélt használtak, amelyet a szinte mindenhol megtalálható vasércből állítottak elő.

Mint fegyvernek, a kardnak elsősorban keménynek és ellenállónak kellett lennie. Ezért a kovácsok különleges módon, négy féle keménységű fémből készítették el a pengét.

A kard jelentősége

Ahogyan azt már korábban említettük, a katana a kései Heian korszak során jelent meg először s lett a lovasság legfontosabb fegyvere. E pedig egy időben történt a szamurájok osztályának felemelkedésével. Akkoriban a Hogen- és Heiji felkelések idején a harcosokban erős vágy élt a harctéri dicsőségre, hogy így növelhessék a birtokaikat és a jövedelmüket. Leginkább a karddal, szemtől-szemben vívott küzdelmet részesítették előnyben. Így egyre nőtt az igény az egyre jobb minőségű, élesebb, erősebb kardokra, s egyúttal a kovácsok szerepe helyzete is erősödött. A Kamakura korszakban rengeteg katana készült a vég nélküli háborúk során. A szamurájok mellett a parasztok és harcos szerzetesek is előszeretettel használták az új kardot, azonban a lakosság kezében felhalmozódott fegyverek jelentősen megkönnyítették az esetleges lázadások kitörését. Echizen tartomány például a 15. sz. közepétől, mintegy száz éven át az Ikko szektába tartozó buddhista papok uralma alatt ált. Ez a folyamat végül a 16. sz. közepén bekövetkezett katana-garihoz vezetett, mely során Shibata Katsuie nagyúr megtiltotta a parasztoknak és szerzeteseknek a kard viselését és használatát. Később Toyotomi Hideyoshi a szamurájokon kívül senkinek sem engedélyezte a katana viselését, így gátolva a rendszer elleni felkeléseket.

Ekkortájt terjedt el a kard egy másik, nem kifejezetten harci alkalmazása: a főurak katanát ajándékoztak a harctéren elért sikerek fejében, vagy akár ünnepi alkalmakon. Ez a fajta szerep jelentősen növelte értékét és népszerűségét.

Ez természetesen hatással volt a kovácsok munkájára is. A békés Edo korszak során (1603-1867) egyre díszesebb, különleges szépségű alkotások készültek. A markolatot gyakran cápabőrrel burkolták és selyemmel tekerték körül, a markolatvédő (tsuba) készítésénél előszeretettel alkalmaztak arany- és ezüstdíszítést. A katana a gazdagság és hatalom jelképévé vált.

A szamuráj lelke

     A Tokugawa korszak során Japánban beköszöntött a béke, s a katana puszta fegyverből a szamurájok lelkének és társadalomban betöltött szerepének jelképévé vált. Nitobe Inazo, a híres entellectuel lánya, mutat rá a következő sorokban a szamuráj és a katana közötti eltéphetetlen lelki kapcsolatra apja, Bushido: Japán lelke c. könyvének előszavában:

     Apám 1862-ben született Morioka városban, észak-keleten. Akkoriban még a feudalizmus volt a rend alapja. Ötéves korában  öltöztették először  hakamába a gyermekkorba lépés jeleként. Azon a napon egy go táblára állították a terem közepén és övébe tűzték – először életében – az első kardját. A go tábla egy csatateret jelképezett. Azt mondta nekem, hogy amikor először érezte a katanát az oldalán, egy különös, ünnepélyes érzés kerítette hatalmába és ezt gondolta:

“Ez egy igazi katana. Egy kard, mely képes embert ölni. Mostantól fogva szamuráj vagyok én is. Szamuráj, aki felesküdött a kardjára és urára. Bátornak és illedelmesnek kell lennie. S mindenek felett erősen kell szomjazza az igazságot.”

 Azonban mikor hét éves lett, kezdetét vette a Meiji restauráció, kardját elvették, mert már nem volt rá szükség. Ettől kezdve gyakran érezte, hogy valami hiányzik az oldaláról; magányosnak érezte magát.

Mától fogva – gondolta – egy kis rosszaság és hanyag viselkedés is megengedett. Később úgy emlékezett vissza erre, mint veszélyes időkre, amikor az emberek – úgy látszott -elvesztettek valamit – legbelül. 

Az idézett szövegből erősen kitűnik, hogy ez az egyedi szemléletmód és a kard elsődleges szerepe már a korai gyermekkortól fogva a szamuráj lelkébe vésődött. A kard őrködött szelleme felett s vezette az úton, hogy erényes, igaz emberré váljék. A szamuráj kardját énje részének tekintette s mindig az oldalán tartotta. Éjjelente pedig párnája alatt őrizte. A katana a szamuráj igazi lelke.

1868-ban a Restauráció felszámolta a szamurájok, parasztok, kézművesek és kereskedők osztályát. Nem sokkal ezután 1876-ban megtiltották a civil lakosságnak a kard viselését.

Manapság a katana készítése és a vele folytatott kereskedelem legális tevékenységnek számít, s mintegy 2500 kovács gyakorolja még a kardkészítés művészetét.

„A mesterműveket soha sem a véletlen hozza létre”- jegyezte meg egyszer Miyairi Shohei, a neves mester – „a hosszú gyakorlás elengedhetetlen.”

A szöveg Sugawara Makoto: Lives of Master Swordsmen c. könyvének függelékéből származik. Magyarul pár éve jelent meg Japán kardvívómesterei címmel a Szenzár Kiadónál.

Ez a cikk nem a Japán kardvívómesterei c. könyvből származik. Sugawara Makoto: Lives of Master Swordsmen c. könyvéből fordította Vachter Ákos

Imafuji Masahiro: Igazi kendó


Tudod milyen az igazi kendó? Bár mind ismerjük a Nemzetközi Kendo Szövetség által közreadott “A Kendo Eszméjé”-t, mégis azt kérdezem, valóban tudjuk-e, milyen az igazi kendó? Ahány kendó mester, annyi féle elgondolás van a kendóról, s bár a megfogalmazásuk eltér, alapvetően mindannyian ugyanazt mondják.
Különbözően vélekednek a shiai-t, vagyis a mérkőzéseket illetően is. Egyesek szerint a versenyen mindenképpen győzni kell, mások pedig úgy gondolják, hogy a kendó nem a versenyzésről szól.
Bármit mondanak is, pontosan tudják, milyen kendót kell gyakorolniuk és hogy ennek folyamata lényegesebb, mint az eredmény. De inkább máshogyan kellene mondanom. A folyamatnak és az eredmények is jó célt kell szolgálnia. Ha ez a kettő együtt teljesül a kendónkban, senki sem fogja kritizálni azt.
Most pedig szeretném megosztani, amit a néhai Tsurumaru sensei* mondott nekem, amikor fiatal voltam.

Mi a jobb, Tsuyoi vagy Umai?

A néhai Tsurumari sensei sem volt más, mint a többi mester. Miközben tanított, nagyon ritkán beszélt. Nem mondta, mit csinálunk jól vagy rosszul. Csak azt mondta meg, mit tegyünk és ha jól csináltuk, nem szólt semmit, egyszerűen csak másik feladatot adott. Ha pedig nem csináltuk megfelelően, addig ismételtette velünk, amíg meg nem elégedett a tudásunkkal.Tehát ő volt a mi nagymesterünk és mi az ő edzéstervének megfelelően gyakoroltunk. Ő pedig nem adott szóbeli visszajelzést nekünk.

Egyik este épp nyújtó gyakorlatokat végzett a shihan sitsu-n (a nagymester terme) a dojoban. Bár a neve terem, mégis teljesen nyitott, tulajdonképpen csak egy tatami a shihan számára.

Akkoriban a fiúk kapitánya voltam, így a kamizá-nál foglaltam helyet, ami közel volt a shihan sitsu-hoz.

A néhai Tsurumaru sensei egyszer csak abbahagyta a nyújtást, rám nézett és így szólt:

– Oi, Imafuji. Szerinted mi a jobb, Tsuyoi vagy Umai?

Tsuyoi azt jelenti “erős” umai pedig azt, hogy “ügyes”. Egy pillanatra megtorpantam, majd ránéztem és azt feleltem:

– Tsuyoi…desu…ka? (Azt hiszem a tsuyoi, nem?)

Ő pedig mosolygott és így szólt:

– Sōya…(igen, igazad van, Kansai dialektusban)

Majd hozzátette:
Lehetsz ügyes, mert jó dolog sokrétű tudással rendelkezni. Például tettetheted, hogy men-t fogsz vágni, majd hirtelen megváltoztatod a mozdulatod és koté-t vágsz. Ez ügyes, de nem erős kendó.
Az erős kendóban úgy teszel, mintha men-re akarnál támadni, majd csakugyan men-re is támadsz és legyőzöd vele az ellenfeled.
Ezt úgy nevezeik, tsuyoi és ez az igazi kendó. Tudod, Imafuji, az a jó a te kendódban, hogy képes vagy így vágni.
Ez volt az első és az utolsó dicséret a néhai Tsurumaru senseitől. Amit ezzel mondani akart, az az, hogy el tudjuk találni a célt, ha csak rá akarunk “csapni”. Tettethetünk hamis támadásokat, ahogyan azt a mester mondta. Mintha men-t akarnánk, aztán mégis koté-t vágunk, ez egy nagyon átlagos technika. Jó dolog ismerni az ilyesmit, de ő azt akarta mondani, hogy a kendóban ennél sokkal több rejlik.

Az igazi kendó sokkal több, mint pusztán eltalálni egy célt.

Különösen nehéz lesújtani valahová, ha az ellenfeled tudja, mit tervezel. Azonban mégis lesújtasz, bármi történjék is, és ő nem tud semmit se tenni ellene. Ez a legnehezebb dolog és kell, hogy legyen erőd hozzá. Nagyon sokan győzni akarnak illetve a vereséget elkerülni. Előbb akarják megvágni az ellenfelüket, mint azok őket. Ahhoz, hogy elérd azt, amit a néhai Tsurumaru sensei mondott, túl kell lépned a “győzni akaráson / vereség elkerülésén”.
Amikor Tsurumaru sensei ezt mondta nekem, 12 éves voltam. Azóta több, mint 25 év telt el (2010-ben) és még most is emlékszem rá. Tsurumaru sensei szerint akkoriban képes voltam ilyen kendóra, de most ezt nagyon nehéznek találom.
Ha képesek vagyunk megnyerni egy mérkőzést “tsuyoi” módon, azt hiszem a néhai Tsurumaru sensei azt mondaná, hogy “A te kendód az igazi kendo”. Attól fogva ez a fajta kendó lett az én ideális kendóm.

Translated from / Az eredeti cikk a Kendo-Guide.Com-on található:
http://www.kendo-guide.com/Real-Kendo.html
Used with permission / Fordítás engedéllyel

Fordította Vachter Ákos

*Tsurumaru Junichi (Hanshi, 9.dan)

Kawazoe Tetsuo és az 1975-ös Japán Bajnokság története


Balra: Kawazoe Tetsuo (jodanban)

Kawazoe Tetsuo 川添 哲夫 1950. január 15-én született. A Kokushikan Egyetemen diplomázott, majd a Kochi tartománybeli Kochi Gakugei Középiskola kendo oktatója lett. Az Össz-Japán Bajnokságok történetének (Kuwahara melletti) legfiatalabb bajnoka 1971-ben 4. danosan, majd 1975-ben megszerezte második nagy és hibátlan győzelmét. 1988. március  24-én Sanghajban iskolai kirándulás közben a japán diákok vonata egy másik szerelvénynek ütközött. A balesetnek rengeteg halottja volt, köztük az akkor 7. danos Kawazoe Tetsuo is.  

 Abe mester szavaival “csendes jodanos” volt, aki keveset támadott, de akkor nagyon pontosan. Alább két róla szóló szöveg következik:

Kizeme

“Egy nap a francia C. Hamot a következőt mesélte nekem: Évekkel ezelőtt részt vettem egy csodálatos kendo találkozón. Az egyik mérkőzés során a néhai Kawazoe jodan tartásban lassan, kis lépésekkel szorította ellenfelét a küzdőtér széléhez. Amint a helyzet megismétlődött, a bírók megítélték a pontot és Kawazoe vágás nélkül győzedelmeskedett, mindössze KI-jének erejével.

Az effajta küzdelem csak igen magas szintű ellenfelek között lehetséges, akik képesek Ki energiájuk által nyomást gyakorolni a másikra és azonnal a helyzetnek megfelelően reagálni. A kezdők nincsenek tudatában a hibáiknak addig, amíg ellenfelük meg nem vágja őket, a magasan képzett vívók Ki-jének összecsapása azonban már első mozdulatuk megtétele előtt kezdetét veszi.

 A fenti küzdelem leírható más szavakkal is. Miközben Kawazoe magasan a feje felett tartva kardját nyomást gyakorolt ellenfelére, ezt mondta magában:

“Próbálj csak támadni és abban a pillanatban lesújtok rád.”

A jodan no kamae miatt Kawazoe testének első része teljesen nyitott. Ellenfele emiatt megpróbál a torka felé szúrni, de abban a pillanatban, ahogy gondolata tetté alakulna, megérzi Kawazoe nyomásában a figyelmeztetést: tudja, ha támadást indítana, Kawazoe abban a pillanatban megvágná a fejét.

Kawazoe pedig nyomását fenntartva tesz egy kis lépést előre, miáltal ellenfele hátrálni kényszerül. A gondolat, hogy megvágja az előre nyomuló jodanos koté-ját szertefoszlik annak nyomása alatt. Amikor Kawazoe előrelép, ellenfele hátrál. Ha nem így tenne, minden bizonnyal vereséget szenvedne, mielőtt még támadni tudna. És ez így megy lépésről lépésre addig, amíg Kawazoe ellenfele végül ki nem lép a küzdőtérről és hansoku-t nem kap.

Az ilyesmi gyakran előfordulhat, ha jóval magasabb szintű ellenféllel kerülünk szembe. Hogy nyomásának ellenálljunk, azt érezzük, támadnunk kell, ugyanakkor ő csak erre a pillanatra vár.

Nagyjából azonos színtű felek küzdelme során, mindketten anélkül gyakorolnak nyomást a másikra, hogy  az valamilyen technika végrehajtásába torkollna. A legszebb kendo mérkőzések épp ilyenek. Ez pedig nem a KI energiák elvont, homályos küzdelme, hanem egy a KI energiát alkalmazó rendkívül kifinomult képesség, a kizeme (támadó KI) következménye. Ez a legfontosabb ‘technika’, amely nem érhető el egyszer s mindenkorra. Ha képes vagy kialakítani magadban az ehhez szükséges érzékenységet, akkor is folyamatosan fejlesztened kell azt.”

    Nem kevesebb, mint négy korábbi japán bajnok készül páncélját csatolva a 23. Össz-Japán Kendo Bajnokságra a Nippon Budokan-ban. A siker elérésére legesélyesebb az 1966-ban  harmadik bajnoki címét megszerző Chiba Masashi, akinek negyedik győzelme példa nélkül állna a verseny történetében.

Chiba mellett ott vannak még: a tavalyi győztes, Yoko Eiji; az 1971-es verseny feltörekvő diák bajnoka, Kawazoe Tetsuo; és a legidősebb versenyző, a 49 éves Hotta Kunihiro, aki 1967-ben bizonyult a legjobbnak. Valójában Hotta az Össz-Japán Bajnokság történetének legidősebb győztese, aki 41 éves korában szerezte meg a címet.*

Az 56 versenyző közül 33 rendőr, 19 iskolai kendo tanár, egy diák és három pedig vállalati alkalmazott. Chiba például rendőri szolgálatot teljesít Tokio-ban, míg Kawazoe a Kochi tartománybeli Kochi Gakugei Középiskola kendo tanára Shikoku-n, Japán négy fő szigetének legkisebbikén.

A küzdelmek hosszát 5 percben állapították meg. Ezen túlmenően annyi ötperces hosszabítást írtak elő, amennyi ahhoz szükséges, hogy valamely küzdő fél megszerezze a győzelmet jelentő egy pontnyi előnyt. 

A bajnokság nyitó ceremóniáját követően a 12.000 fős izgatott közönség egyként hajolt előre ülőhelyeiken, nehogy elszalasszák a verseny kezdetét. Az első lényegesebb momentum a második körben adódott. A nem különösebben feltűnő Mitsuhasi Toyama, a verseny egyetlen diák résztvevője 1-0-ra győzte le a háromszoros bajnokot, Chiba Masashi-t. A Tokai Egyetem villámgyors hallgatója hirtelen áttört a nagy kedvenc védelmén és lesújtott annak fejére, találatot érve el.

 A 32 éves Chiba, a korábbi két világbajnokság hőse szégyenlősen csak annyit mondott az esetről: “Talán túlságosan óvatos voltam”. Ugyanakkor hozzátette, “Egyszerűen csak nem tudtam felvenni a ritmust a gyors mozdulataival.”

A 21 éves Toyama, aki 10 évvel volt fiatalabb, mint Chiba, a maga 176,5 cm-es magasságával 6 cm-el magasabb nála, azonban 67 kg-os súlyával 4 kg-al könnyebb, izgatottságában alig tudott megszólalni, mindössze annyit mondott, hogy valóba szeret hirtelen mozdulatokat alkalmazni a küzdelem során. Meglepetésre adhat okot, hogy a múltbeli összes eredménye az volt, hogy egyszer megnyerte a Középiskolai Bajnokságot. A harmadik körben azonban a 28 éves Yamura Masaatsu egy csapásra összezúzta Toyama dicső álmait, amint 2:1-re legyőzte a szárnyaló diákot. Mindhárom ippon men volt, ami pedig Yamurát illeti, ő is először vett részt a Japán Bajnokságon.

Mire elérkezett a negyeddöntő, a korábbi 33 rendőrből már csak kettő maradt a páston. A négy meccs a következőképpen alakult: Yoko ellenfele Otake Masafumi, egy Aichi tartománybeli rendőr volt Észak Japánból; Kawazoe Yamura ellen; a 83 kg-ot nyomó Miyazawa nézett szembe a vékony, mindössze 59 kg súlyú Mizuta Shigenori-val; valamint a 30 éves niigata-i rendőr, Tanabe Takashi került össze a 28 éves kendo tanárral, az Iwate tartománybeli Akashi Kazumi-val.

Az 5.danos Yoko 1-0-ra győzedelmesekedett 6.danos ellenfelén, Otake-n. A másik két 5.danos kendoka összecsapásából a 71-es bajnok, Kawazoe került ki győztesen, egy kote és egy men vágással győzve le Yumura-t.

Yumura volt ma zsinórban a negyedik vívó, aki képtelen volt akár egyetlen vágást is ejteni Kawazoe-n, aki így az elődöntőbe került Yoko-val egyetemben.

A másik két nyegyeddöntős küzdelemben az alacsonyabb fokozatúak győzedelmeskedtek. A Miyagi tartománybeli 4.danos Miyazawa sikeres men vágát vitt be 5.danos ellenfelének, a nagoyai kendo tanárnak, Mizutá-nak. Az 5.danos Akashi, a tanárok Bajnokságának 3. helyezettje pedig egy kotéval győzte le a 6.danos Tanabe-t.

Rendkívüli módon mind a négy elődöntős iskolai tanár volt, és közülük Akashi kivételével mind a Kokushikan Egyetemen végeztek Tokio-ban. Akashi a Nihon College testnevelés karán szerzett diplomát.

Az egész bajnokság legkiélezettebb küzdelme következett: Kawazoe elődöntője Akashi ellen. Az 175 cm magas, 71 kg súlyú Akashi harmadik helyezést ért el egy korábbi Össz-Japán Bajnokságon, és harmadik helyezést a Tanárok Bajnokságán. 

   Akashi rendkívül erőszakosan támadott, de Kawazoe hidegvérét megőrizve követte mozdulatait, elhárította csapásait, miközben várt a megfelelő lehetőségre. De a lehetőség nem jött el, legalábbis a rendes játékidőn belül. Az első 5 percben egyikük sem ért el találatot, majd két hosszabbítással később sem voltak képesek áthatolni egymás védelmén.

Csak a harmaik hosszabbítás során történt találat. Meglelvén végre a régen várt lehetőségét, Kawazoe, ahogy egy sarokba szorított kobra csap le áldozatára, úgy vágta meg Akashi men-jét. A maratoni mérkőzés csaknem 20 percig tartott. Kawazoe nem volt teljesen passzív, de folyamatosan nyomást gyakorolt ellenfelére és okos menővereiből fakadó áthatolhatatlan védelme által mindvégig fenntartotta a jodan tartást. A másik elődöntős küzdelemben Yoko szerencséje elfogyott Miyazawá-val szemben, aki kote és men találattal búcsúztatta az 1974-es bajnokot. E meglepően egyoldalú küzdelem Miyazawa-t juttatta a döntőbe Kawazoe ellene.

A két döntősben bár mindketten a Kokushikan-on végeztek és kendo tanárok voltak, más közös aligha volt. Kawazoe a maga 179 cm-es magasságával több, mint 5 cm-el volt magasabb, mint Miyazawa, ugyanakkor 75 kg súlya 8 kg-al maradt el ellenfelétől. Emellett két évvel idősebb volt, mint a 23 éves Miyazawa és az azonos egyetem miatt senpai-kohai viszony is volt köztük.

Chiba sensei morote men-nel legyőzi Kawazoe Tetsuo-t az 1972-es Japán Bajnokság döntőjében

A döntő már nem tartogatott olyan izgalmakat, mint a korábbi elődöntő Akashi és Kawazoe között.

A mérkőzés a rendes játékidőn belül befejeződött, Kawazoe áttört ellenfele védelmén és sikeres men vágást vitt be neki. Ezáltal megszerezte élete második Össz-Japán Bajnoki címét.

Mivel a bajnokság során egy ellenfele sem volt képes akár egyetlen találatot elérni ellene, Kawazoe kritikusaiba is belé fojtotta a szót, akik gyakran bírálták jodan no kamae-ja miatt. Az azonban láthatóan jó szolgálatot tett neki. Az Össz-Japán Kendo Bajnokságok történetében mindössze egyetlen ember, Chiba Masashi volt képes túlszárnyalni őt.** 

Forrás

* Ez furcsa mondat, ugyanis 1968-ban a jodanos Yamazaki Shohei elvileg 45 éves korában nyerte meg az ÖsszJapánt a döntőben (video)legyőzve a szintén jodanos Toda Tadao-t.

** Később Nishikawa Kiyonori is háromszor nyerte meg a Bajnokságot, majd eljött Miyazaki Masahiro a 90-es években, aki egyedülálló módon 6-szor tudott győzedelmeskedni.

(Fordította Vachter Ákos)

Kawazoe Tetsuo az 1979-es Japán Bajnokság negyeddöntőjében

Kawazoe Tetsuo az 1979-es Japán Bajnokság elődöntőjében

Részletek a 1982-es a Japán Kendo Szövetség 30 éves fennállást ünneplő bajnokságból melyen számos korábbi győztes vett részt, köztük Chiba, Toda, Yamanaka sensei

Kawazoe Tetsuo 3:58-nál

Kenshi247.net: Morishima Tateo – A szellem nyomában a modern kendo kapcsán


menMorishima sensei előadása 2007. december 1-én hangzott el a Kudansha Kaikan csarnokban, Tokióban a, “6. Kendō Kultúra előadás-sorozat” részeként.

Bevezetés

Hálásan köszönöm, hogy eljöttek a mai napon, ráadásul ilyen szép számban. Amikor kendōval kapcsolatos beszédekre kerül sor, minden egy kicsit hivatalosabb alakot ölt… a mai beszédem pedig valószínűleg az átlagosnál is hivatalosabb lesz,  ezért kérem önöket, helyezzék magukat kényelembe!

A kendō mai állapota zűrzavaros. Eredetileg a japán kendō határozottan támadó jelleggel bírt, de úgy tűnik, hogy az utóbbi időben egy olyasféle kendō vált meghatározóvá, mely jóval nagyobb hangsúlyt fektet a védekezésre. Jóllehet mai előadásom témája a “szellemiség keresése a modern kendōval kapcsolatban”, főképpen arról fogok szólni, hogyan orvosolhatnánk ezt a problémát, tehát miként változtathatjuk a népszerűségre szert tett “védekező kendō”-t “támadás központúvá”.

A II. világháborút követő változások a kendōban, a shiai túlhangsúlyozása, avagy győzni minden áron

1952-ben, a frissen alakult ZNKR kijelentette, hogy “mostantól a japán kendōt nevelő célzatú sporttevékenységként fogják tanítani (Educational Sport, 教育スポーツ ). Nem tudom, de talán emiatt történt meg az, hogy a kendō jellege megváltozott, óriási hangsúly került a shiaira és a minden áron elérendő győzelem vált a legfontosabbá.

A pontos dátumra nem emlékszem, de egy alkalommal a Tokiói Egyetemen tanító Nishiyama professzor egy magazinban megjelent cikkében kritikusan írt a sport jellegű kendōról. A cikk végén így fogalmazott: “Kíváncsi vagyok, vajon a japán kendō is egyfajta szórakoztató művészetté válik-e majd?” ( 遊芸 ’yūgei’: ’szórakoztató művészet’ mint az ikebana, vagy tea szertartás stb. tehát  feltehetően valami olyasmi, aminek csak formajegyei maradtak meg a szellemisége nélkül). Abban az időben még fiatal voltam és jól emlékszem, ahogyan arra gondolok, hogy “vajon a kendō tényleg ennyire leegyszerűsödik majd?” Világosan emlékszem erre az érzésre még így hatvan év távlatából is.

Continue reading